FRISSÍTVE – Nem is emlékszik tettére a fiatalokat a tengerparton halálra gázoló drogos sofőr - Sokkolóak a tragédia részletei - Előzetesben az elkövető

FRISSÍTVE: A bedrogozott sofőr által megölt fiatalok szülei vasárnap azonosították az elhunyt áldozatokat a mangaliai halottasházban. A 20 éves bukaresti lány szülei a sajtónak elmondták, lányuknak szinte minden csontja összetört a gázolás következtében. A 19 éves sofőr állítólag azért menekült el a baleset helyszínéről, mert azt hitte, hogy egy állatot ütött el. FRISSÍTÉS: Előzetes letartóztatásban az elkövető. 

Cătălin Ștefan Dragomir a feleségével és a lány nagymamájával érkezett, hogy azonosítsa a fiatalt, aki a tragikus baleset előtti napon érkezett a tengerpartra, írja a Hotnews. Mint a Maszolon is megírtuk, két fiatal meghalt, hárman megsérültek szombat reggel Vama Veche közelében, amikor egy kábítószer hatása alatt álló fiatal férfi autójával gyalogosok közé hajtott a 39-es országúton.

Fotó forrása: a Román Rendőrség Facaebook-oldala

Az apa elmondta, lánya jó gyerek volt, jól tanult, soha nem okozott gondot, nem dohányzott és nem ivott. Ösztöndíjas tanuló volt, érettségi vizsgáján 9,81-et kapott a családja szerint.

A mangaliai halottasházban azonosította a lányát. Nem engedte, hogy a felesége és a lány nagymamája lássa, mert szerinte sokkot kaptak volna, mivel szinte minden csontja eltört a balesetben.

„Ő már nem az én gyermekem. Darabokban van... csak a bőr tartja össze, ennyi” – mondta az apa megtörten a mangaliai hullaház előtt az Antena 3 szerint.

A kislány nagymamája könnyes szemmel mondta, hogy a hullaház személyzete nem tudta felöltöztetni az unokáját.

Autót vásárolt volna a lányának

Az apa elmondta, Németországban dolgozik, nemrég tért haza, hogy a családjával töltse a szabadságát. Azt tervezték, hogy a család együtt nyaral a tengerparton, másik lányával és feleségével együtt csatlakoztak voltak a lányukhoz, aki szombat reggel meghalt a balesetben.

A lány a bukaresti földrajz szakos hallgatótársaival érkezett a tengerhez. A lányával együtt meghalt fiatalember egy évvel idősebb volt nála – mondta el a lány apja.

A fiatal nő másfél hónappal ezelőtt lepte meg az apját azzal, hogy megszerezte a jogosítványát. Autót akartak venni neki. „Nem autót vásároltam neki  – most szerezte meg a jogosítványát, meglepett vele –, végső nyughelyet vettem neki” – mondta a sajtónak az apa, aki azt szeretné, ha az elkövető börtönbe kerülne a bűne miatt, és hogy a többi drogos fiatal is lássa, mi történhet, és ne üljön a volán mögé ittasan vagy kábítószer hatása alatt.

A férfi felrótta, hogy a rendőrség nem értesítette a lányuk haláláról a családot. A temetkezési vállalat volt az, aki felhívta őket – mondta el a lány apja. A férfi egy unokatestvértől értesült lánya haláláról, aki a baleset idején vele volt. A fiú ijedtséggel megúszta, de azóta is sokkos állapotban van.

A gázoló nem emlékszik a tettére

A fiatalokat elgázoló 19 éves sofőr nem emlékszik a történtekre, fogalma sem volt róla, hogy rendkívül súlyos balesetet okozott. Autójával egy 8 fős csoportba hajtott, két embert azonnal megölt, hármat pedig megsebesített.

A fiú, aki állítólag gazdag bukaresti családból származik, azt mondta a nyomozóknak, hogy azért menekült el a baleset helyszínéről, mert azt hitte, hogy egy állatot ütött el – számolt be az Observator News.

A 19 éves fiatalember még csak most szerezte meg a jogosítványát, mindössze három hónapja.

Miután a 39-es országúton, 2 Mai település külterületén egy nyolc fiatalból álló csoportnak ütközött, nem sokkal később Vama Veche településen elfogták.

A fiatalembert 24 órára őrizetbe vették, és vasárnap indítványozták előzetes letartóztatását. Állítólag találtak nála kokaint, amfetamint és metamfetamint.

A sofőrt hétfőn előzetes letartóztatásba helyezték. A 19 éves P.M.V ellen gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés és a baleset helyszínének elhagyása miatt indult eljárás - közölte a mangaliai bírósági ügyészség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?