Nem hátrál a szélsőséges nacionalista: Tîrnoveanuék Sepsiszentgyörgyön tüntetnek pénteken
Ismét feszültséget kelt Sepsiszentgyörgyön Mihai Tîrnoveanu és a Calea Neamului Egyesület. A városháza és az RMDSZ határozottan elutasítja a megmozdulást, a szervezet vezetője azonban a tilalom ellenére is jelenlétet ígér péntek délutánra.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat elutasító véleményezést adott a Calea Neamului Egyesület július 24-ére (péntek 17:30-ra) tervezett felvonulására, amelyet a belvárosi Vitéz Mihály-szobortól indítottak volna. Antal Árpád polgármester és a városvezetőség a két évvel ezelőtti eseményekre hivatkozott, amikor a szervezet által használt túlzott hangosítás megzavarta a belvárosban élők és dolgozók nyugalmát.

Mihai Tîrnoveanu, az egyesület vezetője videóüzenetben reagált a döntésre. Sérelmezte az elutasítást, kijelentve, hogy szerinte Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ egyfajta „autonóm köztársaságot” működtet. Tîrnoveanu a városvezetést és a magyar közösséget vádolta, miközben nehezményezte a Vitéz Mihály-szobor talpazatának állapotát, a Mihai Viteazul Főgimnázium elhúzódó felújítását, valamint az ADAS-épület munkálatait is, ahol a románsághoz kapcsolódó civil szervezetek irodái is működtek, de mint állítja: egy éve használhatatlanok. Kijelentette: „Elegem van abból, hogy a hozzánk hasonlókat egyesek (mint Vexler vagy Antal – a sepsiszentgyörgyi polgármester mellett vélhetően Silviu Vexler képviselőre, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökére gondol) háborús bűnösöknek, sovinisztáknak és szélsőségeseknek nevezik”, és sérelmezte, hogy szerinte a kisebbségek képviselői diktálnak Romániában. A tilalom ellenére bejelentette: július 24-én 17.30-kor egy zászlóval ott lesz a Vitéz Mihály-szobornál.
Antal Árpád Facebookos bejegyzésében azt kérdezte: jól döntött-e, hogy elutasította a szélsőségesek tüntetését. A közel 800 hozzászóló között bőven vannak helyi, de más vidéken élő románok is, akik kiálltak Antal Árpád döntése mellett, üzenve: nincs szükség Sepsiszentgyörgyön nacionalista megnyilvánulásokra.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének állásfoglalása
Az ügyben Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke az alábbi hivatalos nyilatkozatot adta ki: Felszólítjuk Mihai Tîrnoveanut és a Calea Neamului Egyesületet, hogy hagyják abba a magyar közösség elleni folyamatos provokációt! Tartsák tiszteletben az itt élők nyugalmát, és ne próbálják újra és újra megbontani azt a békességet, amelyet mi, magyarok és románok közösen teremtettünk meg.
„Elegünk van abból, hogy a moldvai származású Mihail Târnoveanu, aki később brassói lett, idejöjjön hozzánk, Kovászna megyébe, és nekünk – székelyeknek és románoknak – akarja megmondani, hogy mit és hogyan tegyünk. Nincs szükségünk olyan provokátorokra, akik mögött valójában nincs közösségi támogatottság” – áll a közleméyben.
A Mihai Tîrnoveanu által vezetett Calea Neamului Egyesület július 24-re újabb demonstrációt és felvonulást jelentett be Sepsiszentgyörgyre. A benyújtott kérelem szerint a mintegy 200 résztvevővel tervezett rendezvény a Vitéz Mihály-szoborcsoportnál kezdődne, majd a városközponton keresztül, a polgármesteri hivatal érintésével vonulna tovább az egykori Cigarettagyárig. A szervezők hangosítóberendezések használatát, valamint a felvonulás idejére egy közúti forgalmi sáv elfoglalását is kérték.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a polgármesteri hivatal az előzményekre és a város közösségének nyugalmára tekintettel nem támogatja, hogy Sepsiszentgyörgy központja ismét egy ilyen megmozdulás helyszínévé váljon.
„Teljes mértékben kiállunk a polgármesteri hivatal döntése mellett, és támogatjuk, hogy Sepsiszentgyörgy közösségének nyugalmát, biztonságát és békés együttélését minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel megvédjük. Mihai Tîrnoveanu és az általa vezetett Calea Neamului Egyesület nem először érkezik városunkba olyan megmozdulással, amely feszültséget kelt, és amelynek következményeit végül az itt élők viselik. Legutóbbi rendezvényük hangos, provokatív megnyilvánulásai megzavarták a városközpontban élők és dolgozók nyugalmát, miközben olyan indulatokat próbáltak behozni Sepsiszentgyörgyre, amelyeknek nincs helyük a mindennapjainkban. Tudomásunk szerint az akkori rendezvény idején több bejelentés is érkezett a csendőrséghez a városközpontban élőktől és dolgozóktól a nyugalmat megzavaró hangos megnyilvánulások miatt. Sepsiszentgyörgy nem lehet újra és újra kívülről érkező provokációk színtere. Ebben a városban magyarok és románok évtizedek óta egymás mellett élnek, dolgoznak, nevelik gyermekeiket és építik közösen a várost. Lehetnek közöttünk különbségek, viták és eltérő vélemények, de ezeket nem az utcán, hangos uszítással és egymás ellen fordítva kell rendezni. A békés együttélés Sepsiszentgyörgy mindennapi valósága, amelyet kötelességünk megvédeni” – teszi hozzá.
„Háromszék ereje éppen abban van, hogy az itt élők nem engedik, hogy kívülről érkező politikai vagy nacionalista provokációk határozzák meg a közösségeink közötti viszonyt. Nem kérünk abból, hogy valaki időről időre idejöjjön, felkavarja a kedélyeket, egymás ellen próbálja uszítani a magyar és a román közösséget, majd távozzon, a következményeket pedig az itt élőkre hagyja.Háromszék a béke szigete. Nem engedjük, hogy bárki saját politikai céljai érdekében egymás ellen fordítsa az itt élőket” – írja az állásfoglalásban.
CSAK SAJÁT