Nehéz sorsú családoknak gyűjt a csíkszeredai egyesület – Igazán Jó Arcok
Hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő családokat támogat a már hagyományossá váló, adventi jótékonysági akciójával a csíkszeredai Jó Arcok Egyesület. A szervezet tagjai maguk is nehéz sorsú, többségükben gyermekotthonban nevelkedett fiatalok.
Öt évvel ezelőtti megalakulása óta számtalan jótékonysági akció fűződik a csíkszeredai Jó Arcok Egyesület nevéhez. A civil szervezet ezúttal adventi akciót hirdetett és nehéz sorsú családoknak gyűjt adományokat. A részletekről Péter Loránd sajtókapcsolatokért felelős egyesületi tag tájékoztatta a Maszolt.
Mint Loránd elmondta, ő maga is gyermekotthonban nevelkedett, életét az is nehezíti, hogy születésekor kapott agyvérzése miatt a fogyatékkal élők közé tartozik. „Két évesen kerültem a gyermekotthonba. A sorstársaimmal felnőttként megalakítottuk az egyesületet és úgy döntöttünk, hogy rászoruló családokon, időseken fogunk segíteni” – osztotta meg Péter Loránd. Mint elmondta: iskolákat, cégeket, vállalkozókat szólítottak meg és kértek fel arra, hogy lehetőség szerint támogassák idei akciójukat. Ugyanakkor a saját, általában szerény jövedelmükből is áldoznak jótékonysági célokra, tette hozzá.
Az adományozókat is megajándékozzák
A támogatottak körét a környékbeli önkormányzatok és plébániák segítségével határozzák meg és attól függően tudnak ajándékozni, mekkora mennyiségű adomány érkezik felhívásukra. Az adománygyűjtés során elsősorban tartós élelmiszereket várnak, ruhát azonban nem áll módjukban elfogadni – hangsúlyozta beszélgetőtársunk.
„Gyűlnek a csomagok, csak lassan, még az elején vagyunk az akciónak, eddig egy helyi iskolától kaptunk felajánlást és magánszemélyek is jelentkeztek. Azoknak, akik adományoznak, zenei cd-kkel, verseskötettel és emléklappal kedveskedünk, hátha így is kedvet csinálhatunk a jótékonykodáshoz. Én, amikor kapok valamit, akkor is örvendek, de amikor adok, és látom, hogy az a család örül, annál nagyobb karácsonyi ajándékot nem is kérnék” – fogalmazott Péter Loránd.
Az felajánlott adományokat az egyesület csíkszeredai székhelyén (Testvériség sugárút 17/A/18.) várják december 20-áig, a csomagokat önerőből, illetve a Gyulafehérvári Caritas segítségével fogják kiszállítani, tudtuk meg. További információkért Sándor Antalt, a Jó Arcok egyesület vezetőjét lehet keresni a 0747340030-s telefonszámon, vagy a joarcokegyesulete@gmail.com e-mail címen.
CSAK SAJÁT