Műtrágyát szállító uszályok süllyedtek el a Dunán – Ellenőrzik a vízminőséget
Két, műtrágyát szállító uszály süllyedt el a Dunán, a vízminőséget folyamatosan ellenőrzik, az alsóbb szakaszból vett minták szerint nincs szennyezés.
Erről a román vízügy tájékoztatott kedd délután, hangsúlyozva: folyamatos megfigyelés alatt tartják a helyzetet. Halpusztulást nem észleltek eddig.

A zimniceai kikötői hatóságok szerint a térségükben lévő uszály, amelyik ammónium-nitrátot szállított és zátonyra futott már január 9-én elkezdett süllyedni. Ugyanaznap Giurgiunál, egy kálium-kloridot szállító uszály is ugyanebbe a helyzetbe került. Mindkét hajó szokványos mezőgazdasági műtrágyát szállított, nem ipari mérgező anyagokat – nyomatékosította a vízügy közleménye.
A környezetőrség is a helyszínre ment. Vízmintát gyűjtüttek. Az ammónium-koncentráció átmeneti emelkedését kedden mérték a zimniceai uszálynál, de néhány kilométeren belül teljes mértékben felhígult, így az alsóbb szakaszon a vízminőség nem romlott.
Más mérőpontokon sem tapasztaltak gondokat, de folyamatos ellenőrzés alatt tartják a folyót, naponta három helyszínen végeznek méréseket.
A Teleorman megyei prefektúra a Digi24-et tájékoztatta arról, hogy a zimniceai kikötő környékén zátonyra futott uszály rakománya 1133 tonna műtrágya, Zimnicea város polgármestere szerint a lakosságra nézve ez nem jelent veszélyt.
CSAK SAJÁT