„Milyen könnyen szedjük az antibiotikumot, és milyen nehezen oltakozunk” – A kórházban kezelt betegek oltatlanok

Még mindig nagyon sokan kerülnek kórházba az influenza miatt, ráadásul „ők mind oltatlanok” – jelentette ki Adrian Marinescu, a bukaresti Matei Balş Járványtani Intézet orvosigazgatója a News.ro portálnak.

„Nem kérdés, hogy a kórházi ágyak mind foglaltak, és amint sikerül felszabadítani egyet, azt azonnal elfoglalják. Milyen könnyen veszünk be antibiotikumot, és milyen nehezen oltakozunk, miközben az oltás hiánya a kanyarójárvány terjedéséhez vezet, pedig ezt nagyon könnyen meg lehetett volna előzni” – fejtette ki az orvos.  Hozzáfűzte, az influenzajárvány is megelőzhető lett volna a védőoltással.

Illusztráció: Pexels

Adrian Marinescu ugyanakkor elmondta, „a kórházba felvett betegek közül mindenki oltatlan. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy öt évvel ezelőtt beoltották őket. Nos, szép és jó, hogy öt évvel ezelőtt kaptak vakcinát, de a mostani szezonra is beoltották magukat?”

A szakember kifejtette, a Matei Balş Járványtani Intézetnél megjelenő betegek nagy százalékát légúti fertőzés miatt kezelik.

Szerinte a tavalyi évhez képest később kezdődött a vírusszezon, azonban az elkövetkező hetekben csökkenő tendencia várható, viszont lehetséges, hogy még áprilisban is lesznek influenzás megbetegedések.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?