Miért törnek előre a szuverenista irányzatok? – Elnöki jelentés a szélsőségesekről

A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval: hátterében a demokratikus képviselet válsága, az egyenlőtlenségek, az intézményekkel szembeni bizalmatlanság, valamint az áll, hogy az európai projekt „az adminisztráció nyelvén beszél az érzelmek korában” – állapítja meg a Románia az EU-ban stratégiai elemzőcsoport az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében, írja az Agerpres.

A dokumentum szerint a romániaiak többsége támogatja az Európai Uniót, de ez a támogatás pragmatikus és feltételekhez kötött: inkább „számításon, mint meggyőződésen” alapul, ezért könnyen meggyengülhet, ha az emberek nem érzékelnek kézzelfogható előnyöket.

A szélsőségesség ellen nem büntetőjogi eszközökkel, hanem az eszmék szintjén kell fellépni, állapítják meg a jelentésben. | Fotó: Beliczay László

A jelentés hangsúlyozza, hogy a nemzeti és az európai identitás nem egymással versengő, hanem egymást kiegészítő kötődések, a közöttük kialakult feszültséget pedig politikai szereplők gerjesztik.

A szerzők szerint a radikalizmusra nem annak jelentéktelenként való kezelése vagy démonizálása a megfelelő válasz, hanem a jó kormányzás, az egyenlőtlenségek csökkentése, az állampolgári és történelemoktatás fejlesztése, a demokratikus értékeken alapuló hazafiság erősítése és az információs tér védelme. A szélsőségesség ellen nem büntetőjogi eszközökkel, hanem az eszmék szintjén kell fellépni. A demokrácia védelme megköveteli a határozott fellépést az ellenséges befolyásolási műveletekkel szemben, ugyanakkor azonban nyitottnak kell maradni azok felé az állampolgárok felé, akiket ezek az eszmék megszólítottak – áll a dokumentumban.

A jelentés szerint a román nemzeti sajátosságok és az európai elkötelezettség kölcsönösen erősítik egymást. Végső soron nem a nemzeti és az európai identitás közötti választás a tét, hanem az, hogy a demokrácia képes-e összehangolni a kettőt. „Olyan demokráciára van szükség, amely bizonyítja: a szolidaritás, a pluralizmus és az együttműködés nem a gyengeség, hanem az erő forrása egy egyre inkább széttagolódó világban” – áll a jelentésben.

A Románia az EU-ban stratégiai elemzőcsoportot az elnöki hivatal hozta létre, munkáját Valentin Naumescu elnöki tanácsadó koordinálja. A jelentés szerzői között szerepel Teodor Baconschi, Sergiu Mişcoiu, Adrian Papahagi, Remus Ştefureac és Sever Voinescu. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?