Melegjogi aktivisták tüntettek az AUR székháza előtt

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) székháza elé vonultak a melegjogi aktivisták, mivel valószínű a szélsőséges párt áll a hátterében az alkotmánymódosító polgári kezdeményezésnek, amely az alaptörvénybe foglaltatná, hogy csak ellentétes nemű párok köthessenek házasságot.

A tüntetők arra panaszkodnak, hogy a pártszékházban tartózkodók bántalmazták őket.
Fotó: Accept Egyesület
A tüntetők szivárványos zászlókat és feliratokat emeltek magasba, melyeken többek között az állt, hogy „Az AUR által a népszavazáson gyűjtött aláírások Moszkvába mennek".
A tüntetők azzal vádolták az AUR székháza előtt álló embereket, hogy bántalmazták őket.
Pénteken a polgári kezdeményezés bejelentésén részt vett Claudiu Târziu, az AUR Politikai Tanácsának elnöke is. Az aláírók között van Gheorghe Piperea, az AUR európai parlamenti képviselőjelöltje is.

A szélsőséges párt elnöke, George Simion európai parlamenti képviselő tavaly októberben jelentette be, hogy két népszavazást indítanak: egyet a férfi és nő alkotta családról, és egyet a készpénzfizetésről. Az alkotmánymódosító polgári kezdeményezés most épp ezt a két témát tűzte zászlójára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?