Megugrott a Covid-esetek száma: a gyerekeket érinti leginkább – Erősebb az idei hullám, mint a tavalyi

A COVID-19-fertőzéses esetek száma megugrott szeptember elején, főleg a gyermekek érintettek, és a tünetek, leginkább a kicsiknél sokszor nem a megszokottak. Múlt héten 5133 új esetet regisztráltak, ami jelentősen több, mint az előző hetekben jegyzett szám, pedig már azok is túlszárnyalták a szakértők előzetes számításait. A szakemberek szerint pánikra nincs ok, többnyire könnyű lefolyású a betegség. Dr. Fejér Szilárd kémikus-kutató úgy látja, a fertőzéshullám tetőzése még ezután jön, és úgy néz ki erősebb lesz az idei, mint a tavalyi volt. 

A szeptember 1-7. közötti héten 5133 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 28,9 százalékkal többet, mint az előző héten – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Az új megbetegedések közül 1256 esetben újrafertőződést mutattak ki, az érintettek az első megfertőződéstől számított több mint 90 nap elteltével kapták el ismét a vírust, számol be az Agerpres.

Nagyon sok a kilencévesnél fiatalabb fertőzött. | Illusztráció | Fotó: Pexels

Az INSP tájékoztatása szerint a múlt héten 11 halálesetet regisztráltak a koronavírussal diagnosztizált páciensek körében. 529 RT-PCR tesztet végeztek és 16 522 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel. A tesztek pozitivitási rátája 30,1 százalékos volt. 

Mint korábban írtuk, már a júliusban megkétszereződött az előző hónaphoz képest az esetszám: 1703 új koronavírusos megbetegedést igazoltak. Ezt követően is emelkedett a fertőzöttek száma.

Az adevarul.ro szeptember elején írt arról, hogy a közegészségügyi Intézet adatai szerint az új fertőzések száma egy hét alatt megduplázódott, különösen a gyermekek körében: a fertőzöttek 40%-a 9 évesnél fiatalabb volt. Augusztus 18. és 24. között 1523 kilencévesnél kisebb gyereknél jegyeztek fertőzést. Akkor még összesen 3850 esetet regisztráltak. Azt azt követő héten közel 4000-et. 

Nem tipikus tüneteket okozhat a betegség

Mihai Craiu, a Alessandrescu-Rusescu Anyák és Gyermekek Országos Egészségügyi Intézetének gyermekorvosa arról számolt be korábban az adevarul.ro-nak, hogy a gyermek pácienseik többsége nem volt súlyos eset, haza is küldték őket, de az egyévesek vagy annál kisebbek közül sokat kórházba utaltak. Új jelenség a korábbi Covid-hullámokhoz képest, hogy a tünetek nem szokványosak is lehetnek, és könnyen félreértelmezhetők.

„Már nemcsak légúti tünetek jelentkeznek, ezért a szülők számára nehezebb felismerni. Sok csecsemő hányás, hasmenés és kiszáradás miatt került be a kórházba. A szülők nem is gondoltak arra, hogy ez COVID-19 lehet. A betegség gyakran bélfertőzéshez hasonlít, megtévesztő lehet” – magyarázta a gyermekorvos, aki szerint az esetszám-növekedés nem meglepő, hisz „nyár volt, nagyszabású kulturális rendezvények zajlottak, ahol a felnőttek – akik időközben elvesztették immunitásukat – újra megfertőzték egymást. A szülők pedig hazavitték a vírust a kisgyermekeikhez”.

Ugyanakkor megnyugtatott: „nem kell pánikolni, a jelenlegi Stratus variáns nem okoz súlyos betegséget olyanoknál, akiknek nincs valamilyen alapbetegségük.” A kézmosás és fertőtlenítés fontosságát hangsúlyozta az orvos, mint leghatékonyabb módszert a vírus terjedésének megfékezésére.

Az idei erősebb hullám lesz

Tavaly nyáron is volt egy fertőzéshullám, ami esetszám tekintetében az ideihez volt hasonló, azonban az idei pár héttel későbbre tolódott, még nem értük el a tetőzést, és úgy néz ki, hogy az idei kissé erősebb hullám lesz” – mondta el a Maszolnak dr. Fejér Szilárd kémikus-kutató.

Hogy mennyi betegre számítsunk, úgy véli, nehéz megmondani, hisz – mint mondta – ez attól függ, hogyan tesztelnek, hány eset kerül be a statisztikába. Elmondta, „a vírus még nem vált teljesen szezonálissá, és még mindig képes súlyosabb betegséget okozni, főleg az időseknél, ezért is nőttek az esetszámok a kórházakban”.  

Hogy jelenleg a gyerekeket érinti jobban a fertőzés, úgy gondolja, annak oka az lehet, hogy a gyerekekben nem alakult ki még immunitás. „Ők nem estek át még sok koronavírus-fertőzésen az elmúlt 5 évben, ugyanakkor a 9 év alatti gyerekeknek nagyon kevés része az, aki egyáltalán kaphatott valamilyen Covid elleni oltást. Ők úgy immunizálódnak, hogy átesnek a fertőzésen” – mutatott rá.

Már oltás sincs

Ha egészsége védelmében valaki jelenleg Covid elleni oltást szeretne – a szakember tudomása szerint – Romániában ehhez már nem fér hozzá, az újabb variánsokra igazított oltások nem elérhetők. Fejér Szilárd hozzátette, mivel már van közösségi immunitás, az oltásokat egyébként is azoknak ajánlják, akik jobban ki vannak téve a vírusfertőzés által okozott betegségnek, mint mások: akiknek valamilyen krónikus betegségük van, valamint az időseknek.

Sokan nem kérték az oltást a járvány idején, most pedig már nem is elérhető. | Fotó: Pexels

Ez nem azt jelenti, hogy másnak nem ajánlott, hisz mint mondta, „általánoságban elmondható, hogy ha van egy jól működő védőoltás egy betegségre, annak jóval kisebb a rizikója, mint magának a betegségnek. Még mindig jobb nem átesni a betegségen, ha erre lehetőség van”.

Nem kizárt, hogy okoz még nagy bajt a Covid-19

Fejér Szilárd elmondta, a jelenlegi betegséghullámot okozó variáns két régebbi Omikron variánsból alakult ki. Hozzátette azt is, hogy még sok változásra képes a Covid.

„A vírus úgy tud terjedni, ha sikeresen megkerüli az immunrendszert, a védekező rendszerünket, ezért alakulnak ki újabb és újabb variánsai. Azok tudnak terjedni, amelyek egyrészt tudnak replikálódni az emberekben, másrészt ki is tudnak jutni, és újabb fertőzéseket okozni. Mivel nagy a közösségi immunitás, ezért elég jelentős változás kell a vírus szerkezetében, bizonyos fehérjéiben létrejöjjön, ahhoz, hogy tudjon terjedni. Úgy néz ki, hogy nagyon sok van még a Covid tarsolyában, sok életképes változást tud még produkálni” – mutatott rá.

A vírus még sok új, nem gyenge variánssal állhat elő. | Fotó: Pexels

Elmondta, általában akkor van gond a légúti betegséget okozó vírusokkal, ha mélyebbre jutnak, és az alsóbb légutakban okoznak gyulladást, de egyelőre megnyugodhatunk, hisz „nincsen adat arra, hogy súlyosabb betegséget tudna okozni”, viszont kizárva sincs ennek lehetősége. „A tudomány nem zárhatja ki, hogy éppen az lesz a Covid-19-nek egy újabb lehetőség járványhullám okozására, hogy egy súlyosabb tünetekkel járó betegséget okozó vírussá fejlődik. De erre utaló jel egyelőre nincs. Jelenleg úgy néz ki, hogy világszerte a járványhullámok során egyre kevesebb ember fertőződik meg” – fejtette ki Fejér Szilárd.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?