Megtarthatják állásukat azok az egészségügyi dolgozók, akiket a veszélyhelyzet idején alkalmaztak

Az egészségügyi rendszerben maradhatnak azok a személyek, akiket a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején alkalmaztak az egészségügyi igazgatóságok és mentőszolgálatok – döntött hétfőn a kormány.

A Ciucă-kabinet hétfői határozata az egészségügyi minisztérium megszervezését és működését szabályozó 2010/144-es kormányhatározatot módosítja.

A kormány tájékoztatása szerint a jogszabály azoknak a vizsgáknak teremt törvényes keretet, amelyek révén az egészségügyi igazgatóságokhoz és mentőszolgálatokhoz a járvány alatt felvett 2000 személyt meghatározatlan időre alkalmazhatják.

Fotó: MTI

A minisztériumon belül egy speciális struktúrát is létrehoznak a reformok végrehajtására és az Országos Helyreállítási Terv gyakorlatba ültetésének nyomon követésére – mutat rá a közlemény.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter még csütörtökön bejelentette, hogy a világjárvány idején alkalmazott egészségügyi dolgozóknak vizsgázniuk kell ahhoz, hogy törvényesen folytathassák munkájukat. Az egészség világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón Alexandru Rafila elmondta, ehhez az érintetteknek vizsgázniuk kell.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?