Megrázó dolgokat meséltek a Gázai övezetből hazatért románok

Megható pillanatokat éltek át a repülőtéren a Gázai övezetet elhagyó román állampolgárok, akik szerda este érkeztek meg Bukarestbe. Az egyik nő elmesélte, több családtagját, anyját, bátyját nővérét hagyta ott, akikről azóta sincs híre. Egy férfi elmondta, negyven napja nem aludt a negyedóránkénti bombázások miatt. A hazatérők kemény biztonsági ellenőrzéseken estek át, hat órát utaztak autókkal a sivatagban, majd további három órát egy külön Tarom-járattal és egy Hercules katonai repülőgéppel.

„Gyerekek és idősek halnak meg az utcán, senki nem néz rájuk, senki nem törődik velük”– mondta el egy a Gázai övezetből kimenekített román nő a Digi24-nek szerda esti megérkezése után. Megköszönte a román államnak a hatalmas segítséget. Mint elmondta, sok családtagját hagyta hátra. „Sok rokonom van, aki ott maradt, az anyám, bátyám, nővéreim, eljöttem és otthagytam őket, nem tudom, mi van velük, nincs telefon, nincs internet, nincs ott semmi” – számolt be a nő. Hozzátette: „Amióta eljöttem, nem beszéltem senkivel, sem anyámmal, sem a bátyámmal, nem tudom, mi történik velük. Szaladnak házról házra, kórházról kórházra, hogy ne öljék meg őket. Nincsenek gyógyszerek, nem találtam sehol, mert nincsenek gyógyszertárak, az összes gyógyszertárat lerombolták”.

Fotó: Agerpres

Egy férfi elmondta, „40 napja egyáltalán nem aludtam, 15 percenként bombázás volt, és egyáltalán nem aludtam, nem fürödtem, nem volt kenyér, nem volt víz. És mindez Rafában, ahol azt mondják, nincsenek bombázások. Bombáztak, nem hagytak területet lebombázatlan”. Egy másik arról számolt be, egy hónap után először esznek majd meleg ételt, és alszanak végre rendes ágyban, takaró alatt. 

A Gázai övezet pokoljából kijutott emberek buszra vagy mentőautóra szálltak, mivel a hatóságoknak az volt az első gondja, hogy ellenőrizzék a hazatértek egészségi állapotát. Ez után következett egy interjú, amely kötelező minden konfliktusövezetekből érkező állampolgár számára.

Fotó: Agerpres

A Gázai övezetből elsőkként kijutott román állampolgárokat, miután segítséget kértek az államtól, a kormányfő kísérte el a hazaúton. Marcel Ciolacu kifejezetten ezért utazott Egyiptomba. 129 román állampolgárt, romániai és a Moldovai Köztársaságból származó románokat sikerült kimenekíteni – mondta a miniszterelnök. Vannak családok Temes, Iași, Doljról, Suceava és Bákó megyéből, akik hazatérhettek itteni családtagjaikhoz, rokonaikhoz. 

Luminița Odobescu külügyminiszter elmondta, „nagyon meghatódtunk és boldogok vagyunk, édesanyákat láttunk a gyermekeikkel, és nagyon motiváltak vagyunk, hogy kimenekítsük az összes román állampolgárt, aki ezt kérte”.

A külügyminisztérium a közelmúltban „jelentős számú további evakuálási kérelmet” kapott a Gázai övezetben élő román állampolgároktól, a térségben kialakult „rendkívül nehéz, változékony" helyzetre való tekintettel – nyilatkozta szerda este Luminiţa Odobescu külügyminiszter. Hozzátette, a román hatóságok prioritásként kezelik a Gázai övezetben élő román állampolgárok helyzetét, és elsődleges célnak tekintik, hogy aki ezt igényli, az elhagyhassa családtagjaival együtt a Gázai övezetet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?