Meghalt a kigyulladt tartályhajón megsérült egyik tengerész
Meghalt csütörtök reggel a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike – közölte az egészségügyi minisztérium.
A 46 éves férfi testfelületének mintegy 30 százalékán szenvedett másodfokú égési sérüléseket, és a tulceai megyei kórházban ápolták – idézi a közleményt az Agerpres hírügynökség.
Egy másik, 27 éves tengerész testfelületének körülbelül 10 százalékán égett meg. Őt továbbra is a kórház plasztikai sebészeti osztályán kezelik.
A harmadik sérültet a kórház általános sebészeti osztályára utalták be. Neki horzsolásai és egyéb sérülései vannak, állapota stabil.
Mint megírtuk, a libériai felségjelzésű Gas Lisbon tartályhajó keddre virradóra, egy robbanást követően gyulladt ki, miközben Sfântu Gheorghe településtől mintegy 20 tengeri mérföldre délkeletre haladt. A hajó az egyiptomi Alexandriából az ukrajnai Reni felé tartott, és Románia kizárólagos gazdasági övezetén haladt át. Fedélzetén több mint 3790 tonna propánt szállított, legénysége 17 főből állt. A legénység valamennyi tagját biztonságban kimenekítették, három sérültet kórházba szállítottak.
Az incidenst követően Nicuşor Dan államfő közölte, hogy az állami intézmények készültségben vannak, és tisztázni fogják az eset körülményeit, okait és felelőseit. „A történtek nagy valószínűséggel az Oroszország Ukrajna elleni jogellenes agressziós háborújának részét képezik” – írta Facebook-oldalán az elnök.
CSAK SAJÁT