Székelyföldön az országos átlag felett a választási részvétel

A 13 órás adatok alapján az országos átlag továbbra is meghaladja a 2019-es részvételi arányt, a jelentős magyar lakosságú megyékben, így Hargita, Kovászna és Maros megyében az országos átlag fölött van azok aránya, akik eddig éltek a szavazati jogukkal – közölte Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.

A 13 órai adatok alapján az országos részvétel 22,2%, ami meghaladja a korábbi, 2019-es EP választások akkori részvételi arányát. Becslések szerint a magyar részvétel továbbra is elmarad az átlagtól, 21,3%-ra tehető a szavazók aránya, ám a számottevő magyar lakosságú megyék, így Hargita, Kovászna és Maros megye meghaladták a országos átlagot, az előbbi kettő 22,4%-os részvételi aránnyal, míg az utóbbi 22,3%-al.

Csoma Botond felhívta rá a figyelmet, hogy tudomásukra jutott: Szatmár megyében olyan üzeneteket kapnak az emberek, hogy menjenek szavazni, mert ezzel kiszoríthatják a magyarokat a közigazgatási intézményekből. Mint fogalmazott, épp ezért kötelességünk élni állampolgári jogunkkal, hiszen a magyargyűlölők ellen csak sok magyar szavazattal lehet fellépni.

Továbbra is problémát jelent, hogy a szavazólapok közül „kimarad” az európai parlamenti választásokhoz szükséges nyomtatvány, így Csoma Botond felhívta rá a figyelmet, hogy szükség esetén igényeljék külön a dokumentumot.

(Nyitókép: archív, forrás: RMDSZ)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?