Azért szavazok vasárnap…

Hogy a szelídség, a szerénység, a higgadtság, a bölcsesség, az intellektus, a nyitottság, a megfontoltság kerekedjen felül. Annak a folytatására, ami valamikor 35 évvel ezelőtt elkezdődött, és még ha szövevényes utakon is, de végül valamiféle jóra vezetett, mert ha a többség nem a felsoroltakra szavaz, akkor csak egy ugrás, és ismét a startnál állunk, csak a szövevények ezúttal nem lesznek ilyen finomak.

Mert nem akarok olyan országban élni, ahol félve kell használnom az anyanyelvem, ahol a gyűlölet győzött, és ahol úgy érzem, már nincs tovább maradásom.

Mert nagymamám azt mondta, hogy ez még rosszabb is lehet, mint a Ceaușescu-világ. Pedig az aztán borzasztó volt. Nagymamám húsz éve nem ment el szavazni. Most mégis elmegy. Értem. Az én jövőmért. Az ő jövőbeli dédunokáiért.

Hogy az otthonomnak ne egy olyan elnöke legyen, aki szerint rendben van egy nő arcába ordítani, hogy „szexuálisan foglak bántalmazni”. Arra a jelöltre szavazok, aki nem eltipor és megszégyenít, hanem párbeszédeket kezdeményez, és nem elszalad.

Mert úrrá lett rajtam a pánik: miért pont ez az erőszakos, szemrebbenés nélkül hazudó, gyűlöletre, megosztásra építő futballhuligán? A bátor állásfoglalásoknak hála, most már reménykedem: elegen leszünk, nem kockáztatjuk közösségünk és gyerekeink jövőjét!

Mert nyugodt, kiszámítható erdélyi magyar jelent és jövőt szeretnék. Az ellen szavazok, aki Marosvásárhely fekete márciusát és az úzvölgyi temetőgyalázást képviseli politikájával.

Mert otthon akarom érezni magam a saját szülőföldemen. Nem akarok rettegni, nem akarom rejtegetni a magyarságom. Hiszen így élek, írok, álmodom.

Hogy ne orwelli disztópia legyen Románia jövője.

Hogy ne kelljen féljünk ebben az országban magyarként, és ne a primitívség uralkodjon.

Mert nem akarom, hogy olyan jelölt képviselje az országot, aki üresen hagyja a széket, amikor értelmes diskurzus lenne terítéken. Azért szavazok, mert felelős döntésekre, békére és szaktudásra van szükség!

A Maszol szerkesztősége