Másfél millió euró kenőpénzt követelt egy állami vállalat vezetője – Hatósági felügyelet alá került
1,56 millió eurót követelt egy cég ügyvezetőjétől a bukaresti ELCEN vállalat vezérigazgatója azért, hogy az ELCEN megvásárolja a vállalkozás tulajdonában lévő egyik földterületet – többek között ezt állítják az ügyészek. A vezérigazgatót, Claudiu Creţut vesztegetés elfogadásával gyanúsítják, és hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Hatósági felügyelet alá került a vállalat kereskedelmi igazgatója, Cristian Zamfiroi is, aki ellen vesztegetés elfogadása és vesztegetés elfogadásában való bűnrészesség miatt indult büntetőeljárás, írja az Agerpres.
A DNA szerdai közleménye szerint július 1-jén Claudiu Creţu a feltételezett bűntársa, Cristian Zamfiroi közvetítésével 40 ezer lejt kapott egy bukaresti cég képviselőjétől, aki cserében azt kérte a vezérigazgatótól, hogy sürgesse meg az ELCEN-nek kiállított számláinak kifizetését. Az ügyészek azt is állítják, hogy július 10-én Claudiu Creţu a feltételezett bűntársa, Cristian Zamfiroi közvetítésével 1,56 millió eurót követelt egy cég ügyvezetőjétől azért, hogy az ELCEN megvásárolja a vállalkozás tulajdonában lévő egyik földterületet. A hatósági felügyelet ideje alatt a két gyanúsított nem hagyhatja el Romániát, és felfüggesztették a tisztségüket a vállalatban.
A bukaresti Electrocentrale-ELCEN vállalat többségi részvényese – a részvények 97,51 százalékával – az energiaügyi minisztérium, a részvények 2,49 százalékát pedig a SNGN Romgaz birtokolja.
A vállalat fő tevékenységi területe a hőenergia termelése, szállítása, elosztása és értékesítése, valamint a villamos energia termelése és értékesítése. Az ELCEN Románia legnagyobb hőenergia-termelő vállalata.
CSAK SAJÁT