Marosvásárhelyen megduplázzák a szociális szolgáltatásokra szánt keretet

A jövő évben 19 engedélyezett szociális szolgáltatást fog finanszírozni a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság.

A szolgáltatásokra több mint hatmillió lej jut 2023-ban, szemben az idei 3,2 millió lejjel. A jövő évi tevékenységek finanszírozásának támogatására több egyesület és alapítvány nyújtott be projektet.

A polgármesteri hivatal a kormány által meghatározott normaköltségek bizonyos százalékát finanszírozza, amely idén megemelkedett – tájékoztatott Andreia Moraru, a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság vezetője.Fotó: a vásárhelyi önkormányzat Facebook-oldala

„Tavaly óta kezdtük el támogatni a karitatív civil szervezetek működését. Ellentétben más évekkel és más önkormányzatokkal, amelyek rögzített összegekkel számoltak, mi a normaköltség alapján határoztuk meg a támogatás mértékét, és ezt a százalékot növeltük. Tavaly a standard költség 20 százalékában határoztuk meg a támogatást, idén a standard költségek emelkedtek, és mi is megemeltük ennek az értékét 35 százalékra” – mondta az intézményvezető.

Jövőre közel hétszázan fognak részesülni az önkormányzat által támogatott szociális szolgáltatásokból. Tizenhárom nem kormányzati szervezet kap szubvenciót, némelyikük több szolgáltatást nyújt a rászorulóknak. Andreia Moraru kijelentette: gyakorlatilag az összes benyújtott projekt nyertes lett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Összesen 686 kedvezményezett van, akik nappali központokban, a közösségi segítségnyújtási központokban kapnak segítséget, valamint otthoni ápolásban és a bentlakásos szolgáltatásokban részesülnek. Minden szervezet nyújtott be projekteket, és kapott támogatást, mivel mindannyian 60 százalék feletti pontszámot értek el, s a törvény szerint ez alapján jár" – összegezte.

A legnagyobb összeget jövőre a Hifa Egyesület kapja, összesen közel 1,5 millió lejt három szociális szolgáltatás finanszírozására. Ezt az Alpha Transilvană Alapítvány követi, amely 940 ezer lejt kap két szociális szolgáltatásra, valamint a Rheum Care Alapítvány közel 830 ezer lejjel három szociális szolgáltatásra.

Kapcsolódók

Kimaradt?