Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt, ugyanakkor a gazdák elmondhatták a véleményüket és kritikát is megfogalmazhattak az RMDSZ munkájával kapcsolatban. Ezek a találkozók A közösségért kormányzunk konzultációs kampány keretében zajlanak, ahol arról kérdezik az embereket, mit gondolnak az elmúlt két év kormányzati munkájáról és a következő időszak tennivalóiról.

Milyen támogatásokkal segítettek a gazdáknak az elmúlt két évben, milyen hozadéka van a gazdák számára annak, hogy az RMDSZ kormányon van?

– Járvány alatt kezdtük, és a háború árnyékában folytattuk a kormányzást, ami válságot vont maga után. Ilyen körülmények között olyan intézkedéseket kellett hoznunk, amelyekkel a gazdáknak stabilitást biztosítunk. Egyrészt szabályoztuk az energiaárakat, hiszen enélkül a gáz kétszer, az áram háromszor drágább lenne most. Másrészt a gazdáknak specifikus támogatásokat biztosítottunk. Adókedvezményeket biztosítottunk a mezőgazdaságban dolgozóknak, és 300 millió forgótőke-támogatást a mezőgazdasági vállalkozásoknak. Emellett 370 millió euró támogatást adtunk a gazdáknak és gazdálkodóknak. Ebből 100 millió eurót fiatal gazdáknak, 87 millió eurót kisgazdaságoknak, 50 millió eurót egyéni termelőknek, gazdasági társulásoknak, civil szervezeteknek, 60 millió eurót tej tárolására és feldolgozására, 7 millió eurót hegyvidéki esztenák létesítésére, 66 millió eurót erdei gyümölcs, gomba, gyógynövények begyűjtésére, válogatására és raktározására alkalmas központok létesítésére.

Fotók: RMDSZ

A magyar embereknek hasznos az, hogy az RMDSZ kormányon van, és azért kell ott legyünk ezentúl is, hogy a vállalkozóknak és gazdáknak a válság ellenére egy kicsit jobb és biztosabb élete legyen.

Ebben az évben is folytatódtak a már jól ismert gázolaj-támogatások, 1,53 lej per liter támogatást biztosítunk a növénytermesztőknek, állattenyésztőknek, talajjavító szakcégeknek. Emellett a növénytermesztési és állattartási ágazatban is jelentős támogatásokat tudunk nyújtani, így a paradicsom-, fokhagyma-, étkezési burgonya-, csemegszőlő-termesztőknek, valamint a szarvasmarha-tenyésztők, a báznai- és mangalicatenyésztők és a juhtartók is szubvenciót kapnak. Ugyanakkor a 2022-es aszálykárok enyhítésére hektáronként 1500 lejes segítséget kaptak a gazdák, és 5000 eurós mikrogrant-támogatást nyújtottunk a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére a mezőgazdászoknak.

Úgy gondolom, hogy ezek az intézkedések szükségesek voltak ahhoz, hogy a romániai magyar gazdák piacképesek maradjanak és fejlődni tudjanak.

 – Megéri-e ma Romániában gazdálkodni?

 – Úgy érzem, hogy a mezőgazdaság egy jövedelmező foglalkozás ma Romániában. A gazdafórumokon azt tapasztalom, hogy a gazdatársadalom értékeli azt a stabilitást, amit az RMDSZ-kormányzat hozott. Jól jönnek a kormánytámogatások, illetve a következő öt évben Románia 16 milliárd euróhoz jut hozzá uniós forrásból. Erre már a nyár folyamán megnyílnak a pályázati lehetőségek, különösen a gabonatermesztőket, az állattenyésztőket, a fiatal gazdákat célozzák meg, valamint azokat, akik öntözőrendszerekbe akarnak beruházni. Én úgy gondolom, hogy nemcsak megéri, hanem most van az a pillanat, amikor a fiatal gazdálkodók elgondolkozhatnak azon, hogy mezőgazdasággal foglalkozzanak, hiszen rengeteg olyan kiírás, rengeteg olyan forrás van, ami a boldogulásukat segíti elő.

– A gazdafórumok során milyen visszajelzéseket kapott, hogyan tud beleszólni a lakosság a kormányzati programoknak az alakulásába?

– A választóinkkal, a gazdálkodó emberekkel folyamatos a kapcsolattartás és a konzultáció. Több példát is meg tudok említeni arra, amikor a mezőgazdászok javaslatait beemeltük a törvénykezésbe, így dolgoztuk ki például a sertéstenyésztési törvényt, vagy a pálinkakészítőket tudtuk segíteni az adótörvénykönyv módosításával. Ezekben a hetekben pedig zajlanak a rétegtalálkozók a gazdákkal, ahol szintén elmondhatják a véleményüket, az elvárásaikat, problémáikat személyesen, vagy azok, akik nem jutnak el ezekre a találkozókra, a kormany.rmdsz.ro oldalon is kitölthetik a kérdőívet. Ahogy eddig is fontos volt, ezentúl is prioritás lesz számunkra, hogy a gazdákat meghallgassuk, véleményeiket figyelembe vegyük, és akár a parlamenti, akár a kormányzati munkában igyekezzünk ezen változtatni, hiszen nekünk az a célunk, hogy a gazdák egy megfelelő, stabil és kiszámítható környezetben tudjanak élni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?