FRISSÍTVE: Lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről – Borzalmas részletek derültek ki
Lezuhant egy tömbház negyedik emeletéről és meghalt egy gyermek hétfőn.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az eset Piteşti-en, a város Nord nevű lakónegyedében történt – számolt be az Agerpres.

A helyszínre kiérkezett mentősök próbálták újraéleszteni a gyermeket, de nem tudták megmenteni az életét.
A rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit.
FRISSÍTÉS: Az Antena 3 CNN úgy tudja, hogy az áldozat 12 éves, testvéreivel együtt a gyermekvédelmi hivatal januárban emelte ki a családjából és állami gondozásba vették őket. A családi típusú lakásba március 9-én vitték. Már másnap megszökött onnan, de a rendőrség megtalálta, amint haza akart utazni szülőfalujába.
Visszavitték a családi típusú lakásba, ahol hétfőn a tragédia történt. Források szerint a gyermek öngyilkos lett, az erkély ajtaja ugyanis zárva volt, betörte az üveget mielőtt a mélybe vetette volna magát.
A gyermeknek szörnyű sorsa volt. Apja börtönben, az anyja mellől pedig azért vették el a testvéreivel együtt, mert a gyanú szerint a nő szexuális kapcsolatot folytatott a kiskorú – időközben börtönbe került – 18 éves fivérével.
Amennyiben tudomása van gyerekekkel szembeni visszaélésről, bántalmazásról, hívja az 119-es segélyhívó számot.
Ki hívhatja az 119-et? Az a gyermek, aki úgy érzi, hogy bántalmazták, traumát okoztak neki, elhanyagolták, bármilyen fizikai vagy érzelmi erőszakot követtek el rajta. Hívhatja továbbá egy másik személy is, akinek tudomása van ilyen helyzetről, egy barát, kolléga, szomszéd vagy rokon.
Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 0754/800–808-as telefonszámot, vagy írjon a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre.
CSAK SAJÁT