Lestány nélkül maradt a csorba – A csendőrség üzent a gúnyolódóknak
A csendőrség kis mennyiségű kábítószerfogásán gúnyolódtak a közösségi médiában. A hatóságok üzentek.
Lestány nélkül hagytak egy csorbát – hangzott az egyik gúnyolódó hozzászólás a román csendőrség azon bejegyzéséhez, amelyben egy kis mennyiségű kábítószer lefoglalásáról számoltak be. Többen kinevették a hatóságokat, amiért ezzel „dicsekednek”, de a román csendőrség szerdán hangsúlyozta: a mennyiségtől és kinézettől függetlenül a tiltott szerek valós veszélyt jelentenek.

„Megértettük a vicces hangnemet, és igen, kis mennyiségről van szó, amely talán jelentéktelennek tűnik. Első ránézésre lestyán levélre hasonlíthat, de ne felejtsük el, hogy akár gyermekhez is kerülhet” – fogalmaztak, aláhúzva, hogy egy kis mennyiség is káros lehet a gyermekre. „A törvény egyértelmű, nekünk pedig kötelességünk intézkedi, amikor ilyen helyzet áll elő. Fontos, hogy ne grammokban mérjük a cselekmény súlyosságát, hanem a biztonságra gyakorolt esetleges hatásában” – magyarázták.
A csendőrség azt üzente, hogy amire egyesek csak „lestyán levélként” tekintenek, ők valós veszélynek tartanak azokra nézve, akiket védeniük kell.
CSAK SAJÁT