Leégett a kispetri református parókia tetőszerkezete és az épület elülső része
Leégett a kispetri református parókia tetőszerkezete és az épület elülső része – ismertette a Szilágy megyei Váralmás község polgármestere, Gál Máté-István.
Az elmúlt héten a Váralmás községhez tartozó Kispetriben nagyhetet tartottak, az istentiszteleteket a parókia gyülekezeti termében tartották, amelynek kályhájában esténként tüzet raktak. Péntek este volt utoljára befűtve a kályha, a tűz szombat este 22.00 órakor keletkezett.
A településnek nincs helyi lelkésze, a váralmási Topai Attila szolgál Kispetriben, ezért a tűzesetet későn vették észre a falubeliek. A polgármester elmondása szerint Kovács Szilárd helyi RMDSZ-es tanácsos észlelte először a problémát, de már akkor az épület első két szobája, a könyvtár és az iratszoba, valamint a tetőszerkezet is égett.
„Azonnal hívták az 112-t, rövid időn belül kijött a tűzoltóság, akiknek sikerült megfékezniük a lángok átterjedését az épület hátsó részére” – mondta a polgármester, aki abban bízik, összefogással újjáépítik a parókiát.
„Advent első vasárnapján Kispetriben nagyon szomorú reggelre ébredtünk. Egyházközségünk parókiája, ahol a gyülekezet a téli istentiszteleteit és bibliaóráit tartotta, ahol már a vasárnapi iskola beindítását tervezgettük, nagy részben tűz martalékává lett. Vele együtt a gyülekezeti irattár és könyvtár is megsemmisült. Kérjük, segítsenek minket a mihamarabbi újjáépítésben” – írta Facebook-oldalán Székely Örs, a Kispetri Református Egyházközség kántora.
CSAK SAJÁT