Leadta a jelölési dokumentációt a szilágysági RMDSZ

Benyújtotta csütörtökön a parlamenti választásokra a jelölési dokumentációt a szilágysági RMDSZ. A megyei rangsorolásokat és a SZÁT döntését követően Szilágy megye parlamenti képviselőjelölt listáján Seres Dénes, Lucza István-Attila, Kovács Zoltán-Zsolt, Pálffy Orsolya-Kinga, Szoboszlai Györk és Gál-Máté István, a szenátorjelöltek listáján Kovács Irén-Erzsébet, Bara Lajos-István, Bogya Annamária és Sárközi Pál szerepel a szövetség színeiben.

Seres Dénes képviselőjelölt az iktatást követően elmondta: a Szilágy megyei magyarságnak fontos érdeke, hogy minden államintézményben jelen legyenek, hogy azt amiért 34 éve dolgoznak, tudják megőrizni és fejleszteni.

Fotó: Seres Dénes Facebook-oldala

„Elmondhatjuk, hogy 34 év alatt sok mindent megváltoztattunk. Megváltoztattuk a közösségeink arculatát, a településeink arculatát, modern közösségeink vannak, ahol éppen olyan szintű szolgáltatások vannak, mint a városokban, lásd utak, vízellátás, csatornázás, középületeknek a rendbetétele és különösképpen hangsúlyt fektetnék az iskoláinkra, amelyek nagyon szép és jó körülményeket ajánl a gyerekeknek. Ezt szeretnénk folytatni a továbbiakban” – fogalmazott az RMDSZ képviselőjelöltje.

Hozzáfűzte: ez egy olyan „lánc”, amelyben helyi szintről kell induljon a kezdeményezés, aztán megyei és országos szintről a támogatás. „Köztudott, hogy a helyi költségvetésből nagyon keveset lehet megoldani, ehhez szükségeltetik egyrészt a megyei, másrészt az országos vagy az európai támogatás” – mutatott rá, emlékeztetve, hogy a beruházások nagyrésze ilyen forrásokból valósult meg.

Fotó: Seres Dénes Facebook-oldal

Elmondta azt is, hogy Szilágy megyének már van identitása, ezért a közigazgatási átszervezés nagyon fontos számukra. Nem mindegy, hogy az elkövetkező közigazgatás, területi felosztás hogyan hat Szilágy megyére. „Nekünk az az érdekünk, hogy (…) ne szűnjenek meg a községeink, hiszen nagyon szépen fejlődnek és a jövőre nézve is perspektívát adnak az embereknek” – magyarázta.

Felidézte, hogy 1968-ig a „rajon idejében” Szilágy megye három periféria rajonból alakult: Zilah rajon, ami Kolozs tartományhoz tartozott, Somlyó a bihari részhez, Szilágycseh a Máramarosi részhez. „Mind a három rajon egy gyengén fejlődő rajon volt, hiszen a periférián voltak, nem szeretnénk még egyszer megélni azt, hogy Szilágy megye valahol a periférián legyen és ezáltal szenvedjen az a lakosság, amelyik az elmúlt években szépen gyarapodott. Ezért indulunk útnak, ezért kérjük a közösség szavazatát, bizalmát, és remélem nem csalódtak ezidáig sem bennünk, és próbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy a közösség szolgálatába álljunk” – mondta Seres.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?