Lassan kilábalunk: csökkenőben a légúti megbetegedések száma

Múlt héten közel 80 ezer akut légúti fertőzéses esetetregisztráltak Romániában – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP), ami a korábbi hetekhez képest csökkenést jelent. 

A tájékoztatás szerint március 31. és április 6. között 79 380 akut légúti fertőzéses – influenzás, felső légúti fertőzéses, tüdőgyulladásos – esetet jegyeztek országszerte, 0,2 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában (79 188), de kevesebbet, mint az előző héten (92 865), írja az Agerpres. Az előző öt idény (kivéve a pandémiás időszakot) azonos heteinek átlagához (68 682 eset) viszonyítva 15,6 százalékkal több megbetegedést regisztráltak a múlt héten.

Többeket ledöntött most az influenza, mint tavaly ilyenkor. | Fotó: Pexels
Az INSP szerint 1540 influenzás esetet diagnosztizáltak a tünetek alapján, míg egy évvel korábban 921-et, az előző héten pedig 2413-at. Minden megyéből és a fővárosból is jelentettek tünetek alapján diagnosztizált influenzás eseteket, a legtöbbet Bukarestből (220 eset), illetve Kolozs (144) és Szatmár (93) megyéből. Az ország 32 megyéjében 50 alatti volt az esetszám. A vizsgált időszakban 37 laborvizsgálattal kimutatott influenzás megbetegedést is jelentettek. Az influenzával kapcsolatba hozható halálesetet nem jelentettek a múlt héten, a vírus halálos áldozatainak száma ebben a szezonban 72.

Április 6-áig 1 155 488 személy kapott influenza elleni oltást Romániában. A veszélyeztetett kategóriákhoz tartozók közül 1 134 128 személyt oltottak be influenza ellen az egészségügyi minisztérium által biztosított védőoltással.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_hr0eixmj_NEA_ME_BGA.png

Kimaradt?