Lasconi sem adja fel, továbbra is államfő lenne
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi csütörtök este kijelentette, hogy pártjának egyetlen vezetőségi ülésén sem merült fel az államfőjelöltségtől való visszalépése.
A B1 TV-nek nyilatkozva a politikus elmondta, hogy bízik a párttársai támogatásában. „Én legalábbis eddig csak a tévében hallottam, hogy vannak, akik nem támogatnának. Soha senki nem mondta nekem, (...) hogy vissza kellene lépnem” - jelentette ki. Szerinte furcsa is lenne, ha a párt kihátrálna mögüle, mert elnökjelöltként tavaly bejutott a második fordulóba, ami „történelmi” eredményt jelentett az USR számára.
Arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja a visszalépését a független jelöltként indulni készülő Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester javára, Lasconi azt válaszolta, hogy „bármi lehetséges”. Hozzátette, hogy a következő időszakban több találkozója is lesz Nicuşor Dannal. „Felméréseket fogunk rendelni, fókuszcsoportokat fogunk tartani. Nyitott vagyok a párbeszédre. Nálam mindig nyitva állt az ajtó a kezem ügyében volt a telefon. Száz százalék, hogy újra találkozunk” - idézte az Agerpres az USR elnökét.
Nicușor Dan az Elena Lasconival folytatott szardai megbeszélését követően azt mondta, nem változtat szándékán. Újfent megerősítette, hogy harcba száll májusban az államfőválasztásokon. Dan tavaly év végén jelentette be, hogy független jelölt lesz, szerda este pedig azt mondta, hogy elhatározásában azóta közvéleménykutatás is megerősítette. „Én versenyben maradok” – jelentette ki.
CSAK SAJÁT