Kutyamentő nyílt nap: több mint száz kutya vár gazdára a sepsiszentgyörgyi menhelyen
A tavasz kedvez a kutyatartóknak, indulhatnak a közös séták a szabadban. A Szépmezői Kutyamenhely szombaton azoknak kínál lehetőséget, akik még csak gondolkodnak a kutyatartáson, de szeretnének megismerkedni a gazdára váró állatokkal.
A sepsiszentgyörgyi menhely munkatársai szerint az örökbefogadást érdemes körültekintően elkezdeni, ezért a szombati nyílt nap jó alkalom arra, hogy az érdeklődők körbenézzenek, barátkozzanak a kutyákkal, és többet megtudjanak róluk.

A nyílt napot április 11-én, szombaton 10 és 18 óra között tartják a Szépmezői Kutyamenhelyen. A látogatók több mint 100 felnőtt kutyával és 15 kölyökkel találkozhatnak, köztük hat kistestű kölyökkutyával is. Az érdeklődőknek nem kötelező örökbefogadniuk, a kutyák már annak is nagyon örülnek, ha valaki megsétáltatja őket vagy egy kis időt tölt velük.
A szépmezői menhely közösségi oldalán gyakran érdeklődnek arról, hogy található-e náluk bichon, tacskó vagy francia bulldog. Bár időnként előfordulnak fajtatiszta kutyák is, a legtöbb esetben nem ez a jellemző – fogalmaz a menhelyet működtető Urban Locato.
A menhelyre bekerülő állatok állapota sokszor arról árulkodik, hogy korábban nem kaptak megfelelő gondoskodást: gyakran hiányoznak az oltások, a féregtelenítés, sőt sok esetben az elegendő táplálék is. A menhelyen azonban minden eb állatorvosi ellátásban részesül, így az örökbefogadók egy oltott, chipezett, ivartalanított és féregtelenített kutyát vihetnek haza.

Márciusban 25 kutya talált új otthonra. Sokan tapasztalják, hogy a menhelyről örökbefogadott kutyák különösen ragaszkodóvá válnak. Miután családba kerülnek, viselkedésük is megváltozik: felszabadultabbak, játékosabbak lesznek, és fokozatosan biztonságban érzik magukat.
Az állatvédők szerint aki menhelyi kutyát választ, két életet ment meg: azét a kutyáét, amelyet hazavisz, és egy másikét is, amelyik a felszabaduló helyre kerülhet.
CSAK SAJÁT


