Közel 9000 hektár földet és erdőt vett vissza az önkormányzat egy családtól
Végleges bírósági döntés értelmében az Arad megyei Feltót (Tauț) község visszaszerez több mint 8700 hektárnyi erdőt és mezőgazdasági területet, amelyeket még 2006-ban ítéltek oda egy családnak, mint utólag kiderült hamisított dokumentumok alapján. Az ügy közel húsz évig húzódott a román igazságszolgáltatásban.
Az Arad megyei prefektúra szerdán jelentette be, hogy jogerősen megnyerte a Zarándnádasf határában található földterületek ügyét. A több mint 8742 hektárnyi erdő és szántóföld egy 2006-os ítélet nyomán egyetlen család tulajdonába került, ezt a döntést most a brassói bíróság megsemmisítettem tájékoztat a G4Media.

„Ezzel lezárul egy közel húsz éve tartó jogi kálvária” – nyilatkozta Mihai Pașca, Arad megye prefektusa.
Hamis örökösi okirat alapján ítélték oda a földeket
A prefektus emlékeztetett, hogy az ügyben az Arad Megyei Földosztó Bizottság kérte a 2006-os polgári ítélet felülvizsgálatát. A kereset szerint az egykori ítélet egy hamis dokumentumra – egy örökösi minőséget igazoló tanúsítványra – épült.
A brassói bíróság első fokon helyt adott a felülvizsgálati kérelemnek, ám most jogerősen elutasította a család által benyújtott fellebbezést.
A történet még 2006-ban kezdődött, amikor a házaspár azt kérte, hogy semmisítsék meg a megyei és helyi földbizottság korábbi határozatait. A bíróság végül úgy döntött, hogy természetben visszaállítja számukra az összesen 8742 hektárnyi terület tulajdonjogát, beleértve az ott található épületeket és egyéb létesítményeket is.
Nyolc évvel később, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kérésére készült írásszakértői vizsgálatok megállapították, hogy a visszaszolgáltatás alapjául szolgáló dokumentumok hamisak.
Ezt követően a temesvári bíróság megsemmisítette az örökösi bizonyítványt és más kapcsolódó okiratokat, amelyek alapján a területeket visszaszolgáltatták.
Milliós kártérítéseket is megítéltek
2024 végén a Legfelsőbb Bíróság arról is döntött, hogy a család jelentős kártérítést kell fizessen az államnak. A család köteles több mint 1,19 millió lejt megfizetni a Romsilva aradi erdészeti igazgatóságának, amely az évek során kitermelt faanyagból és egyéb bevételekből származó nyereséget képviseli.
Emellett az önkormányzata számára is 758 ezer lejnél nagyobb összegű kártérítést ítéltek meg, amely a 2007 és 2013 között felvett legelőtámogatásoknak felel meg, kamatokkal együtt.
A család hosszú éveken keresztül több állami intézménnyel és helyi lakossal is pereskedett a vitatott földterületek miatt. A büntetőjogi vonatkozásban azonban az eset elévült, így a hamisítások miatt már nem lehet büntetőeljárást lefolytatni.
CSAK SAJÁT