Közel 700 állást készül felszámolni a Temes Megyei Tanács elnöke
Ilie Bolojan példáján felbuzdulva a Temes megyei tanács elnöke is átszervezést tervez. Alfred Simonis csütörtökön jelentette be, hogy közel 700 állást készül felszámolni.
Elmondása szerint ez lesz a Romániában valaha látott legnagyobb és legátfogóbb átszervezés. Nem csak az megyeházát érinti, hanem a tanács égisze alá tartozó intézményeket is. „Azok fognak maradni, akik eredményesek, akik hozzáértők és akiknek van perspektívájuk. Mindenki más távozni fog” – jelentette ki Simonis.
Bejelentése alapján a megyei tanácsnál az első körben mintegy 20-30 százalékkal csökkentik a munkahelyek számát, majd egy újabb felmérést végeznek. A gyermekvédelmi hivatalban májustól mintegy 150 munkahellyel lesz kevesebb, de szolgáltatói igazgatóságtól is tucatnyi ember fog távozni. „Minden évben több tízmillió lejt költünk a fizetéseikre, holott a gyakorlatban nincs mindenkire szükségünk” – magyarázta.
Tervezi a múzeumok és egyéb kulturális intézmények átszervezését is.
A terv kivitelezését mintegy fél év alatt szeretné megoldani, hogy 2700 helyett 2000 alá csökkenjen az alkalmazottak száma.
Arra számít, hogy az átszervezések révén évi mintegy 80 millió lejt spórolnak majd meg, amit beruházásokra fordíthatnak.
CSAK SAJÁT