Kötelező katonai szolgálat jöhet Romániában – figyelmeztet a tábornok

Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter ismét napirendre tűzte az önkéntesek katonai felkészítéséről szóló törvénymódosítást, mely a román hadsereg tartalékos állományának növeléséhez szükséges. Virgil Bălăceanu nyugalmazott tábornok úgy véli, hogy ha nem sikerül gyorsan orvosolni a tartalékosok helyzetét, újra bevezethetik a kötelező szolgálatot.

Több módosítást jelentett be csütörtökön a védelmi törvény kapcsán Ionuţ Moşteanu miniszter. Ezek egyike az önkéntes katonai szolgálatra vonatkozik. A tárcavezető elmondta: a tervezet szerint azok, akik szeretnének, részt vehetnek egy négy hónapos kiképzési programban, amely után a hadsereg tartalékosaivá válnak. Az intézkedésre azért van szükség, mert a jelenlegi tartalékos állomány elöregedett.

Román katona. Öregszik a tartalékos állomány Fotó: a MApN Facebook oldala

Virgil Bălăceanu nyugalmazott tábornok, aki korábban a NATO brüsszeli parancsnokságán és a a NATO délkelet-európai többnemzeti hadosztály-parancsnokságát irányította, az Adevărul napilapnak azt mondta, a most napirendre tűzött tervezet három éve készen áll, nem történt benne jelentős változás. „Ez rendkívül súlyos késedelem” – állítja a volt katonai vezető. 

Bălăceanu úgy véli, ha a román hadseregnek nem sikerül önkéntes alapon feltöltenie operatív tartalékállományát, akkor akár a szélsőséges intézkedések sem zárhatók ki. „Bizonyos helyzetben újra be kell vezetnünk a kötelező katonai szolgálatot” – figyelmeztetett a tábornok. Mint mondta: egyetlen hadsereg sem működhet tartalékos állomány nélkül, különösen a jelenlegi körülmények között. „Ezt bizonyítja az ukrajnai konfliktus, az izraeli helyzet, és számos más példa is” – fogalmazott az egykori katonai vezető. 

Pozitív példaként Magyarországot és Lengyelországot említette, ahol jelentős sikereket értek el a lakosság katonai felkészítésének ösztönzésében. „Létrehoztak egy területvédelmi parancsnokságot, amely önkéntes alapon toborzott tartalékos harcosokból áll” – mondta a tábornok. Bălăceanu szerint továbbra is sürgős, hogy a lakosság védelmi felkészítésére vonatkozó törvénytervezet megkapja a szükséges jóváhagyásokat, a kormány, majd a parlament elé kerüljön. Hozzátette: háborús helyzet esetén ezek a tartalékosok a nekik kijelölt katonai egységeket egészítik ki, az előzetesen meghatározott beosztások szerint.

Közben a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása mellett foglalt állást egy vasárnap megjelent interjúban Frank-Walter Steinmeier német államfő. Meg kell vitatni a sorkatonai szolgálat visszaállításának kérdését, „lehetőleg pozitív kimenetellel annak érdekében, hogy ha nem lesz elegendő önkéntesünk, akkor visszatérhessünk egy olyan kötelező sorkatonai szolgálathoz, amely feltehetően más jellegű lesz, mint amit korábban eltöröltünk” – mondta Steinmeier a ZDF televízió ‘Berlin direkt’ című műsorában.

Németországban 55 év után, 2011-ben függesztették fel a kötelező katonai szolgálatot. A jelenlegi védelmi miniszter azt javasolja, hogy szükség esetén – a szövetségi parlament jóváhagyásával – legyen újra lehetőség a sorozás visszaállítására. „Támogatom a kötelező sorkatonai szolgálatot” – erősítette meg az államfő az interjúban, amelyben ezzel kapcsolatban az európai biztonsági helyzet megváltozására, az ukrajnai háborúra, illetve az új amerikai kormányzatnak a transzatlanti kapcsolatokhoz való megváltozott hozzáállására utalt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?