Korrupcióellenes erőfitogtatás a háromszéki prefektúrán: hallgat a DNA, mesél a prefektus

Két héttel azután, hogy lerohanták a háromszéki prefektúrát és Ráduly István prefektus otthonát, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) még mindig nem szolgált semmilyen hivatalos tájékoztatással a házkutatásokról és ellenőrző akcióról.

Idei első sajtótájékoztatóján, kedden Ráduly István prefektus felidézte a január 16-án történt eseményeket és elmondta: úgy tudja, egyelőre úgynevezett in rem kivizsgálás folyik, azaz azt vizsgálják, hogy egyáltalán történt-e valamilyen törvénybe ütköző cselekedet, nincs szó arról, hogy valakit, valamivel gyanúsítanának. Meggyőződése, hogy a Kovászna megyei prefektúrán mindenki törvényesen járt el, mondta a kormánybiztos.

Maszkos kommandósok törtek a prefektusra és elvitték a laptopját, a telefonját és az adathordozóit

A házkutatás napját felidézve Ráduly István elmondta: január 16-án arra ébredtek, hogy „hatalmas zajjal” követelik, hogy nyisson ajtót. Elmondása szerint először azt hitte, hogy kigyulladt a lakása vagy medve tört be az udvarára. Amikor ajtót nyitott, néhány maszkos kommandós kíséretében a DNA nyomozói nyomultak be a házába, bemutatták a házkutatási parancsot és különböző prefektúrai dokumentumokat kerestek.

Fotó: Kocsis B János

Ráduly István szerint a Korrupcióellenes Ügyészség a prefektúra épületének és villanyhálózatának felújítását és egy külterület visszaszolgáltatását vizsgálta. A házkutatást tartó nyomozóknak elmondta: nem érti, miért keresik otthonában a kért dokumentumokat, hiszen azok a rendeltetésszerű helyükön, a prefektúrán vannak. „Lefoglalták a telefonom, a laptopom, rajta az egyetemi oktatói munkámhoz szükséges teljes dokumentációval és az összes digitális adathordozómat”, mesélte a prefektus. Hozzátette: egy időben a prefektúrán és az intézmény egyik munkatársánál is házkutatás zajlott.

Beruházásról és visszaszolgáltatásról nem a prefektus, hanem a szakosztályok döntenek

Ráduly István rámutatott, prefektusként nem dönt a beruházásokról, erre megvannak a megfelelő szakosztályok, mint a beszerzési és jogi osztály és amikor hozzá érkezik egy szerződés, előtte már 3-4 szakosztályt vezető személy ellenőrizte és aláírta azt. Meggyőződése, hogy nem történt törvénytelenség, mert ha valaki hibázott volna, a másik osztályvezető észrevette volna.

A kormányhivatal villanyhálózatának cseréjében, a homlokzat és a tető feljavításában a prefektus szerepe az volt, hogy finanszírozást szerzett erre a célra a belügyminisztériumtól, mondta Ráduly István, aki szerint a beruházást az tette szükségessé, hogy az épület villanyhálózata több évtizeddel ezelőtt, még alumínium vezetékkel volt kiépítve, ami már nem bírta a szaporodó elektronikus eszközök terhelését és akár ki is gyulladhatott volna az épület. A homlokzat és tető feljavításának projektjét pedig a belügyminisztérium hagyta jóvá.

Ami a visszaszolgáltatási ügyet illeti, Ráduly István elmondta: a megyei földosztó bizottságban jogászok vizsgálják a helyi földosztó bizottságok döntéseit, ez esetben is meggyőződése, hogy nem történt törvénytelenség.

Erőfitogtatásnak és megfélemlítésnek tartják a DNA akcióját

A két héttel ezelőtti hatósági akciót elítéli az RMDSZ Háromszéki Szervezete és Antal Árpád is. Sepsiszentgyörgyi polgármestere a sajtónak elmondta: erőfitogtatásnak és megfélemlítésnek tartja az akciót, szerinte erre utal az, hogy a vádhatóság utólag sem közöl semmit, még a bukaresti újságíróknak sem sikerült kideríteni, hogy mi történt a háromszéki prefektúrán, hogy történt-e károkozás, mekkora annak a mértéke és ki ellen vizsgálódnak.

„Rendőrállamra jellemző, megfélemlítő akciónak tartjuk azt, ahogyan fellépett az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Ráduly István és az egész, általa vezetett Kovászna megyei prefektúra ellen”, fogalmazta meg Facebook oldalán az RMDSZ Háromszéki Szervezete. Hozzáteszik: a hatóságoknak nyilván az a dolguk, hogy ellenőrizzék, nyomon kövessék a közpénzek felhasználását, de túlkapás az, ahogyan eljártak.

Archív fotó| Forrás: Ráduly István Facebook-oldala

„Felháborító, hogy egy 2021-ben iktatott ügyben, három évvel később, rohamosztaggal érkeztek Sepsiszentgyörgyre dokumentumokat gyűjteni, hogy egyáltalán eldöntsék, történt-e bűncselekmény. Csaknem rátörték az ajtót az intézmény vezetőjére, mint egy közbűntényesre, és ezzel párhuzamosan több helyszínen, magánszemélyek otthonában és cégek székhelyén is zajlott látványos házkutatás.”

Ráduly István polgármesterként is eredményesen fejlesztette községét, minden törvényt betartva használta fel a közpénzt. Meggyőződésünk, hogy prefektusként is a jogszabályokat szigorúan betartva dolgozik. Az ellenőrző szervek aránytalan reakciója pedig nem más, mint erőfitogtatás és megfélemlítés. Nem vádoltak meg senkit, az ügy részletei még az érintettek számára is ismeretlenek. Ezek a történések egyértelműen jelzik: félrevezetésekkel, megfélemlítésekkel, magyarellenességgel terhelt évnek nézünk elébe”, fogalmazzák meg az RMDSZ Háromszéki Szervezetének közösségi oldalán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?