Kormányalakítási egyeztetések: Nicușor Dan szerint a pénteki találkozón még nem osztanak le tisztségeket

Az első egyeztetés az új kormány megalakításáról az európai irányultságú pártok vezetőivel pénteken zajlik – jelentette be Nicușor Dan államelnök.

„Tegnapelőtt pártonként külön tárgyaltunk, nagyon jól sikerült megbeszélések voltak. Tegnap pedig egy munkacsoport ült össze, a pártok képviselőivel, körülbelül három és fél-négy órán keresztül tanácskoztak – ebből másfél órán keresztül én is jelen voltam, és szintén nagyon jól ment. (…) Egy első találkozó lesz a kormány megalakítása kapcsán. Ezzel párhuzamosan zajlanak a tárgyalások a költségvetési hiányról is. Abban egyetértettünk, hogy a kormányalakítási tárgyalásokat egy minél átfogóbb megállapodás kell megelőzze, hogy a későbbiekben ne legyenek konfliktusok. Ez tehát csak az első megbeszélés lesz, valószínűleg még több követi, ezeken tisztázzuk a működési módot és azt, hogyan készül a kormányzati megállapodás, valamint a kormányprogram” – nyilatkozta pénteken Nicușor Dan újságíróknak a lakása előtt.

„Több forgatókönyv van az asztalon” az államfő szerint. | Fotó: Agerpres

Hangsúlyozta, hogy a pénteki találkozón nem osztanak le tisztségeket. Arra a kérdésre, hogy Ilie Bolojan továbbra is esélyes-e a miniszterelnöki posztra, az elnök azt válaszolta: fenntartja, amit a kampányban mondott. „Több forgatókönyv van az asztalon” – válaszolta arra is, hogy van-e esély arra, hogy a PSD adja a miniszterelnököt. „Mivel nehéz intézkedések várnak ránk, annak, akit kijelölnek, hiteles embernek kell lennie” – tette hozzá. A kormányfői poszt rotációjáról azt mondta: „Sok lehetőség van terítéken. Némelyikkel nem értek egyet, de nem fogom megmondani, melyikkel.” Hozzátette, hogy a technokrata miniszterelnök lehetősége is napirenden van.

Nicușor Dan megerősítette: két-három héten belül megalakulhat az új kormány. A technikai munkacsoport naponta dolgozni fog, és céljuk, hogy a jövő hét végére lezárják a tárgyalásokat.

„Mindenki egyetért abban, hogy a munkát terhelő adókat nem szabad emelni. Továbbra is azt gondolom, hogy nem helyes az adóemelés. Ami végül történni fog, az a tárgyalások eredménye lesz” – üzente az elnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?