Konstanca megyei légiriadó: nem állt fenn veszély

A Konstanca megyében csütörtök este elrendelt légiriadó kapcsán Marcel Ciolacu miniszterelnök azt nyilatkozta, nem állt fenn veszély, de a procedúrák megkövetelik ilyen esetekben a légiriadót.

A kormányfő a România TV-nek nyilatkozva beszélt erről csütörtökön este. Elmondta, a műsor előtt tárgyalt a védelmi miniszterrel, illetve a művelet parancsnokával és a katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetőjével, Raed Arafattal is többször egyeztetett. Rámutatott, az ilyen helyzetekben alkalmazott eljárásnak megvan a pontos menete, a miniszterelnököt csak tájékoztatják az eseményekről. „Nem állt fenn semmiféle veszély, de ez az eljárás ilyen helyzetekben, meg kellett tenni a bejelentést Konstanca környékén" – idézi a kormányfőt az Agerpres hírügynökség.

Arra a kérdésre, hogy létezik-e vagy sem törvény a román légtérbe behatoló drónok lelövésére, Ciolacu azt válaszolta, követni lehet a drón útvonalát, és ha civil vagy katonai célpont felé közelít, lelövik.Fotó forrása: az USA bukaresti nagykövetségének Facebook-oldalaAmint arról beszámoltunk, a román védelmi minisztérium csütörtök este közölte, hogy kisméretű légi célpontot észleltek a hadsereg radarjai a Fekete-tenger felett, a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu településtől mintegy 150 kilométerre. A tárca tájékoztatása szerint 17 óra körül észlelték a radarok az államhatár felé közeledő célpontot. A riasztás nyomán felszállt a Romániában légi járőrszolgálatot teljesítő spanyol légierő két F–18-as, illetve a román légierő két F-16-os vadászgépe. A radarjelzések szerint a célpont 19 óra körül ért a román szárazföld fölé Eforie település térségében, aztán Topraisar irányába haladt, míg 19 óra 20 perc körül Amzacea településtől keletre eltűnt a radarról.

A védelmi minisztérium szerint a légi eszköz legtöbb 14 kilométeres mélységben hatolt be az ország területére, és a radarok folyamatosan követték az útját. A vadászgépeknek nem sikerült vizuális kontaktust teremteniük vele, és csütörtök késő estig lehetséges becsapódási zónát sem azonosítottak.

A lakosságot RO-Alert üzenetben figyelmeztették, hogy veszélyes tárgyak csapódhatnak be román területre, ezért vonuljanak óvóhelyekre, vagy ha nincs a közelükben ilyen, maradjanak az épületek fedezékében, távol az ablakoktól.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?