Kolozsvári egyetemeken drogot terjesztő hálózat bukott le – egy gyanúsított 130 ezer eurót kihajított az ablakon

Hét gyanúsítottat vettek őrizetbe nagy kockázatú kábítószer-kereskedelem vádjával. Az egyik gyanúsított 130 000 eurót tartalmazó táskát dobott ki az ablakon.

A rendőrök kedden 10 házkutatást tartottak Kolozsváron és Iaşi-ban, amelyek során 40 kilogramm kannabiszrügyet, 12 kilogramm hasist és mintegy 120 gramm „kristályt" foglaltak le. Hét személyt őrizetbe vettek, és javasolják a bíróságon az előzetes letartóztatásukat.

Illusztráció: Pexels
A nyomozók szerint 2023 folyamán a hálózat tagjai nagy mennyiségű kockázati kábítószert hoztak be Romániába, majd azt Kolozsváron és Iaşi-ban szétosztották dílereknek, akik klubokban, egyetemeken, bentlakásokban és iskolákban árulták a drogot. Két akcióban a gyanúsítottakat tetten érték, miközben nagy mennyiségű kábítószerrel kereskedtek vagy azt továbbították.
Amikor a rendőrök beléptek az egyik gyanúsított megpróbálta lehúzni a vécén a kábítószer egy részét, egy másik pedig kidobott az ablakon egy táskát, amelyben 130 000 euró volt.
A lefoglalt kábítószer mennyiségből mintegy 50 000 adagot lehetett volna előállítani, ennek becsült értéke 800 000 euró.

Fotó: DIICOT
Az elmúlt 3 hónapban ennek a kannabiszkereskedelemre szakosodott szervezetnek két másik ágát is felszámolták, és további 6 személyt vettek őrizetbe, majd tartóztattak le, tőlük mintegy 4 kilogramm kannabiszt, 40.000 lejt és 3.000 eurót foglaltak le, tájékoztat a szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT).
A vádhatóság szerint a bűnbanda kiskorúaknak is adott el drogot, sőt dílerként is foglalkoztatta őket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?