Kiterjesztik a Gazdahitel programot

A Gazdahitel program kiterjesztését jelentette be Marcel Ciolacu a szerdai kormányülés elején.

A miniszterelnök elmondta, hogy a program keretében ezentúl az állami kamattámogatás mellett a mezőgazdasági termelők pályázhatnak a nyersanyag-beszállítókkal vagy -forgalmazókkal szembeni tartozásaik kifizetésének támogatására és aszálykárenyhítő juttatásokra is. Fotó: PixabayEmellett a program költségvetését 400 millió lejjel 1,85 milliárd lejre növelték, amelynek így mintegy 7500 kedvezményezettje lehet, számol be az Agerpres hírügyökség.

Ciolacu emlékeztetett arra, hogy idén szeptember 30-ig a kormány több mint 5 milliárd eurót fordított a mezőgazdaság támogatására.

Mint megírtuk, az Európai Bizottság május 2-i döntésével 2024. december 31-ig meghosszabbította annak a két évvel ezelőtti határozatának az alkalmazhatóságát, amely lehetőséget biztosít a tagállamok számára arra, hogy saját költségvetésből állami támogatást nyújtsanak a mezőgazdasági termelőknek. A két évvel ezelőtt született brüsszeli döntés az ukrajnai háború negatív hatásait hivatott ellensúlyozni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?