Kisteherautóval ütközött egy motoros, nem tudták megmenteni az életét
Életét vesztette egy 37 éves motoros csütörtökön Kolozsváron, miután motorkerékpárja összeütközött egy kisteherautóval a Bükki (Făgetului) úton.
A helyszínre két tűzoltóegység, valamint egy rohammentő érkezett. A Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a motoros súlyos sérüléseket szenvedett, és a mentők kiérkezésekor már leállt a szíve és légzése.
A tűzoltók azonnal megkezdték az újraélesztést, ehhez rövidesen egy SMURD-egység is csatlakozott. A mentőcsapatok több mint egy órán át próbálták megmenteni, sikertelenül.
A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság első vizsgálatai szerint a balesetet valószínűleg a kisteherautó sofőrjének figyelmetlensége okozta. A rendőrség közlése alapján a 49 éves, kolozsvári férfi egy mellékutcából hajtott ki a Bükki útra, azonban nem adott elsőbbséget a főúton közlekedő motorosnak.
A motorbiciklit egy 37 éves, apahidai férfi vezette. A kisteherautó sofőrjét alkoholszondával is ellenőrizték, a teszt eredménye negatív lett.
A rendőrség folytatja a vizsgálatot annak pontos tisztázására, milyen körülmények között történt a tragikus baleset.
CSAK SAJÁT