Kisteherautó és személygépkocsi ütközött: hárman kerültek kórházba

Három embert szállítottak kórházba, miután kisteherautó és személygépkocsi ütközött a Körösfeketetó községhez tartozó Királyhágón. 

Az 1-es országúton, Bánffyhunyad és Nagyvárad között a forgalom egy időre leállt a Királyhágó településen történt közlekedési baleset miatt. Az ütközés egy utánfutós kisteherautó és egy személyautó között történt, három – 50 és 59 év közötti – személy szorult orvosi ellátásra, számol be a Radio Cluj

Hárman megsérültek. | Fotók: Radio Cluj

A helyszínre egy SMURD-rohammentő és két mentőegység vonult ki, a sérülteket kórházba szállították.

A Radio Cluj szerint az első helyszíni vizsgálatok alapján a rendőrök megállapították, hogy egy 54 éves, Bihar megyei férfi, aki személyautót vezetett, egy jobbra ívelő kanyarban elveszíthette az uralmát a jármű felett, és összeütközött a szemből érkező, 50 éves kolozsvári férfi által vezetett járműszerelvénnyel.

Mindkét sofőrt alkoholszondával tesztelték, az eredmények negatívak voltak. A közúti forgalom mindkét irányban helyreállt nem sokkal később.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_EY6qCwSh_300x250.1b.jpg
banner_RrosXSMx_970x250.5a.jpg
banner_4FmkuobI_728x90.5.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?