Kigyulladt egy mentőautó (VIDEÓ)

Kigyulladt egy mentőautó a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a huși-i alállomáson – közölte a Vaslui Megyei Mentőszolgálat. A mentőautó éjszakai műszakban volt, épp két hívás között az állomáson töltődött. Utoljára három és fél órával korábban használták. A tűz okait még vizsgálják. Az eset rávilágít arra, milyen állapotban van a mentőszolgálat autóparkja: több járművük futásteljesítménye meghaladja az egymillió kilométert. 

„A tüzet egy járókelő vette észre, aki riasztotta a telephelyen tartózkodó kollégákat. Gyorsan kivették az oxigéncsöveket a mentőautóból, de nem tudták eloltani a tüzet. A 112-es segélyhívó számon riasztották a tűzoltókat, akik perceken belül megérkeztek és eloltották a tüzet. A tűz elöl, a motorháztető alatt, a motortérben kezdődött, majd átterjedt az utastérre, a kormánykerékhez, az orvosi fülkét nem érintette. Áldozatok nem voltak. Az orvosi felszerelés nem rongálódott meg és az elsősegélycsomag sem. A mentőautóra CASCO biztosítást kötöttek. A biztosító felméri a helyzetet, és kiderül, hogy megjavítható-e a mentő vagy sem. A rendőrség is vizsgálni fogja az esetet, hogy megállapítsa a tűz keletkezésének körülményeit” – számolt be Daniel Ungureanu, a Vaslui Megyei Mentőszolgálat szóvivője.

Az éjszaka kigyulladt B2-es típusú mentőautót 2012-ben gyártották, és több mint 890 000 kilométert futott. A huși-i alállomáson jelenleg hat mentőautó maradt, ebből csak öt üzemképes, négy több mint 800 000 kilométert ment már, egy pedig kevesebb mint 800 000 kilométert.

Fotó forrása: Vaslui megyei katasztrófavédelem

A Vaslui Megyei Mentőszolgálat összesen 37 mentőautóval rendelkezik, négy A és négy C típusú, a többi pedig B típusú, valamint van három konzultációs mentőautójuk. A mentőautók több mint felének a futásteljesítménye meghaladja a 800 000 kilométert, negyedüké pedig az egymillió kilométert, tájékoztattak az intézmény képviselői. „Még a 2019-ben kapott legújabb sürgősségi mentőautókban is több mint 600 000 kilométer van. A helyzet ismert a bukaresti felsőbb szervek – az Egészségügyi Minisztérium, illetve a katasztrófavédelmi főosztály – előtt, amelyek negyedévente jelentést kérnek e teintetben. A mentőautók beszerzésére jelenleg országos pályázatot szerveznek, és a jövő év közepén lehetséges a flotta megújítása” – mondta Daniel Ungureanu, számol be az Agerpres.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?