Ki Adrian Veștea, Nicușor Dan miniszterelnök-jelöltje?

Adrian Veșteát bízta meg vasárnap kormányalakítással Nicușor Dan államfő, miután Eugen Tomac visszaadta miniszterelnöki megbízatását. A Brassó megyei politikus több mint három évtizede tagja a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), és az önkormányzati, valamint a központi közigazgatás szinte minden fontosabb területén szerzett tapasztalatot – írja a Digi24.

Adrian Veștea 1994-ben, 21 éves korában lépett be a PNL-be. Politikai pályafutását helyi tanácsosként kezdte, majd 2004-ben Rozsnyó (Râșnov) polgármesterévé választották. A tisztséget három egymást követő mandátumon át töltötte be, egészen 2016-ig.

Adrian Veștea az új miniszterelnök-jelölt | Fotó: Brasovnet

A 2016-os helyhatósági választások után Brassó Megye Tanácsának elnöke lett, ezt a tisztséget 2023 júliusáig látta el. Ekkor Marcel Ciolacu kormányában fejlesztési miniszterré nevezték ki, és 2024 decemberéig vezette a tárcát.

A 2024-es helyhatósági választásokon ismét elnyerte a Brassó Megyei Tanács elnöki tisztségét, amelyet jelenleg is betölt. Emellett 2024 novembere és 2025 júliusa között a PNL főtitkára volt, ami a párt egyik legfontosabb vezetői pozíciójának számít.

A liberális párton belül Veșteát gyakran Ilie Bolojan belső bírálóinak táborához sorolják. Ebbe a csoportba tartozik többek között Hubert Thuma, Alina Gorghiu és Nicoleta Pauliuc is.

„Vállalom ezt a felelősséget”

A kormányalakítással megbízott politikus vasárnap a Cotroceni-palotában kijelentette: tisztában van a feladat súlyával, és kész vállalni a felelősséget a jelenlegi politikai helyzetben.

„Vállalom ezt a felelősséget egy politikai válság idején. Jól ismerem a román államot, és tudom, milyen elvárásai vannak az embereknek, milyen problémákkal szembesülnek, és mit kell tenni ezek megoldásáért” – fogalmazott.

Adrian Veștea hangsúlyozta, hogy harmincéves politikai pályafutása során helyi tanácsosként, polgármesterként, megyei tanácselnökként és miniszterként is dolgozott, így szerinte rendelkezik azokkal a tapasztalatokkal, amelyekre a kormányalakítás során szükség lesz.

Nicușor Dan államfő vasárnap reggel jelentette be Adrian Veștea jelölését, miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?