Romániában az elmúlt időszakban több sokkoló iskolai erőszakos eset rázta meg a közvéleményt, miközben a DIICOT is figyelmeztet: a gyerekek és fiatalok körében egyre növekszik a radikalizálódás veszélye. Ugyanakkor a határon túl egymást követik a szociális és politikai feszültségektől fűtött tüntetések, fiatalok vonulnak utcára. A jelenség hátterét korábban Veres Valér szociológussal is boncolgattuk, most Dávid-Kacsó Ágnes pszichológussal, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének munkatársával vizsgáltuk meg az okokat és a lehetséges megoldásokat.

A szakember szerint a radikalizálódást és az erőszakot nem lehet pusztán az egyéni viselkedés felől megérteni: figyelembe kell venni az iskolai közösségek működését, a társadalmi környezetet és azt is, milyen válaszokat kapnak a fiatalok a problémáikra.

Kirekesztettség, bizalomvesztés és kilátástalanság

A fiatalok radikalizálódásának egyik fontos háttere, hogy gyakran nem érzik: a felnőttek és az intézmények komolyan veszik őket, vagy segítséget nyújtanak nekik. Ha egy fiatal azt tapasztalja, hogy a fennálló rendszer szabályai nem védik meg, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy saját kezébe kell vennie az igazságszolgáltatást.

A szakértő szerint a háttérben sokszor az az élettapasztalat áll, hogy a szabályok sem az iskolában, sem a társadalomban nem nyújtanak valódi védelmet.

A fiatalok ráadásul olyan világban nőnek fel, amelyben egyre több, a jövőjüket érintő fenyegetéssel szembesülnek. A klímakatasztrófa, a háborúk és a mesterséges intelligencia jelentette kihívások mind jelen vannak az életükben, még akkor is, ha a döntéshozók elhessegetik ezeket.

„A tagadással mint védekezési mechanizmussal az a probléma, hogy a valóság előbb-utóbb ránk töri az ajtót. A fiatalok látják és tudják, hogy ezek valós problémák, még ha a politikus elbagatellizálja is azokat. A polikrízises időszak elveszi előlük a perspektívát, miközben a hatalmon lévők nem foglalkoznak a gondjaikkal. Minderre rátevődik az iszonyatos társadalmi egyenlőtlenség, a leggazdagabb egy százalék és az ő életük közötti szakadék. Ez egy ketyegő társadalmi bomba” – figyelmeztet Dávid-Kacsó Ágnes.

A szakértő ugyanakkor különbséget tesz a fiatalok kollektív politikai fellépése és az egyéni erőszak között. Míg az utcai tüntetések a csoportidentitás és a közös cselekvés megnyilvánulásai lehetnek, az iskolai támadások az egyéni sérelmek eredményeképpen történnek. Szerbiában a fiatalok például bebizonyították, hogy erőszak nélkül, kitartó kiállással is lehet rendszerszintű változást elérni.

A veszély akkor növekszik, ha a felnőttek nem veszik komolyan a fiatalok problémáit, és elnyomják a hangjukat ahelyett, hogy nyílt párbeszédet folytatnának velük.

A felnőttek példája is alakítja a fiatalokat

A felnőtt társadalom és a közbeszéd állapota közvetlenül leszivárog a fiatalok közé. A gyerekek abban a közegben élnek, ahol nap mint nap látják, milyen hangot ütnek meg a politikusok, hogyan viszonyulnak egymáshoz az emberek.

Az az elvárás, hogy „ne azt csináld, amit mutatok, hanem amit tanítok”, a gyakorlatban nem működik.

Kapcsolódó

„A tanárok nem félthetik az életüket!” – Sztrájkkal fenyegetnek az iskolai erőszak miatt

A szakszervezeti képviselők azonnali intézkedéseket és egy átfogó tervet követelnek a leendő tanügyminisztertől az iskolai erőszak felszámolására.

erőszak iskola bántalmazás

Ennek egyik szélsőséges példája a Tate-testvérek romániai ügye. A radikális internetes „manoszféra” ismert képviselői a nőgyűlöletet és a toxikus maszkulinitást népszerűsítő üzenetekkel váltak ismertté, miközben nyíltan hangoztatták, hogy az országban bárkit le lehet fizetni. Az ügyük körüli hatósági eljárások és a felelősségre vonás elmaradása a fiatalok számára is azt az üzenetet közvetítheti, hogy a hatalommal rendelkezők következmények nélkül átléphetik a szabályokat.

Ennek következtében gyengül az intézményekbe vetett bizalom, ami azt az érzést erősítheti, hogy magamnak kell igazságot tennem.

„A 13–14 éves fiúk nagyon fogékonyak erre az üzenetre, hiszen még bizonytalanok a nemi szerepeikben, és kulcskérdés számukra, hogy »lesz-e belőlem olyan férfi, akit a lányok is akarnak«. Egy ilyen üzenet – miszerint a nőket le kell igázni, a férfinak át kell vinnie az akaratát – veszélyes, miközben a hatóságok kvázi tétlenül nézik. A DIICOT-nak nem csupán figyelmeztetéseket kell megfogalmaznia, hanem kezelnie kell a helyzetet, lekapcsolni ezeket a hálózatokat. Ha nem védjük meg a gyerekeinket, számolnunk kell a következményekkel” – emelte ki a szakember.

A közösségi média felerősíti a radikalizálódást

A társadalmi kirekesztettség és a bizalomvesztés az online térben is új formát ölthet. A közösségi média önmagában nem feltétlenül hozza létre a problémákat, de felerősítheti azokat: az algoritmusok olyan csoportokhoz és tartalmakhoz irányíthatják a fiatalokat, amelyek megerősítik a sérelmeiket, és szélsőséges válaszokat kínálnak a problémáikra.

„Sokkal könnyebb ott, mert az algoritmusok olyan csoportba dobják a fiatalt, amely megerősíti a viselkedését. Ha az iskolában kirekesztik, valamilyen csoporthoz szeretne tartozni, és bármit megtesz, hogy a csoportnormához alkalmazkodjon. Rendszeren kívül nem lehet megélni: ha máshol nem fogadják be, keres egy olyan csapatot, ahol igen. Félve attól, hogy onnan is kirekesztik, megpróbál azoknak a normáknak megfelelni – még akkor is, ha ez a »vegyük kezünkbe az igazságot« elvét jelenti” – magyarázta Dávid-Kacsó Ágnes.

A közösséghez tartozás iránti igény különösen erős lehet azoknál a fiataloknál, akik az iskolában elutasítást vagy megalázást élnek át.

A szakember hangsúlyozza: a közösségi média ráerősíthet a radikalizálódásra, de a probléma a valóságban gyökerezik. Attól, hogy valaki rossz választ ad egy helyzetre, a probléma még létezik.

A bullying nem viccelődés: mikor kell közbelépnie az iskolának?

Az iskolai erőszak hátterének megértéséhez fontos különbséget tenni a konfliktus és bántalmazás között. A konfliktus olyan helyzet, amelyben a felek viszonylag egyenlő erőviszonyok között állnak egymással szemben. A bántalmazás ezzel szemben erőkülönbséget feltételez. A bullying a bántalmazás sajátos formája, amely általában nem nagyon intenzív, de ismétlődő, szándékos agresszió. A káros hatása elsősorban az ismétlődő, hosszan fennálló jellegéből fakad.

Dávid-Kacsó Ágnes szerint az iskolai támadások kapcsán gyakran csak akkor irányul figyelem egy gyerek problémáira, amikor már erőszakos cselekmény történik, holott a megelőzésnek jóval korábban el kellene kezdődnie.

„A tragédia az, hogy akkor irányul rá a figyelem, amikor megtörténik az erőszakos reakció. Az iskolában előtte hosszú ideig lehet bántalmazás áldozata a gyerek” – mutatott rá a szakember.

Példaként említi a pitești-i esetet, ahol a rendőrség négyalkalmas bullying-megelőző foglalkozást tartott, ám azzal védekeztek, hogy a későbbi támadó akkor még nem járt az iskolába.

„Ez naiv megközelítés, hiszen a megelőzés nem a gyereken múlik, hanem azon, hogy az egész iskola rendszerszinten hogyan reagál az erőszakra. Az a probléma, hogy hetekig, hónapokig, évekig zajlik sokszor a bullying, és a felnőttek nem veszik észre vagy nem reagálnak rá. Azok, akik utólag érkeznek a közösségbe, még inkább kitettek lehetnek, de gyakorlatilag bárkiből válhat bullyingáldozat. Pitești-en a tanárok azzal védekeztek, hogy serdülők közötti viccelődésként kezelték a helyzetet. A probléma pontosan az, hogy összekeverjük a bullyingot a viccelődéssel” – mondta a pszichológus.

A bántalmazás felismerése azért is fontos, mert az áldozatok gyakran nem mernek segítséget kérni, vagy korábbi próbálkozásaik során nem kaptak megfelelő támogatást, így elkönyvelik, hogy úgysem számíthatnak senkire.

„Az asszertív kommunikáció nem működik abúzus esetén, mert erőkülönbség van a két fél között. Ha egy bántalmazott gyereknek folyamatosan azt mondjuk, hogy »miért nem állsz ki magadért«, az valójában az áldozathibáztatás egy formája, azt kommunikáljuk, hogy vele van a baj. Miközben a világos üzenetnek annak kellene lennie, hogy a baj azzal van, aki agressziót használ a társával szemben, annak bármelyik formájáról is legyen szó. Az áldozat azért nem áll ki magáért, mert ha megteszi, megverik. Így jutunk el oda, hogy amikor »kiáll magáért«, kést ragad” – hívta fel a figyelmet Dávid-Kacsó Ágnes.

A bullyingot meg kell állítani

A szakirodalom már az 1980-as évek óta hangsúlyozza, hogy a zaklatás tartós megelőzéséhez nem elegendő az egyes gyerekek viselkedését megváltoztatni: az iskolai közösség egészének működésén kell változtatni. A hatékony fellépésnek több szinten kell megvalósulnia – mutatott rá a pszichológus.

Iskolai szinten a teljes tanári karnak tisztában kell lennie azzal, hogy a bullying nem ártatlan gyerekcsíny. Az intézményvezetésnek és a pedagógusoknak egyértelműen fel kell lépniük a bántalmazással szemben, és következetesen alkalmazniuk kell az iskola szabályait.

A pedagógusok magatartása különösen fontos. Ha egy tanár maga is beszól egy diáknak, vagy elneveti magát egy sértő megjegyzésen, azzal legitimálhatja a zaklatást, és azt üzenheti az osztálynak, hogy a megalázás elfogadható. Ráadásul növeli az elkövető (gyakran csoport) státusát. A szülőknek szintén már az első pillanattól világossá kell tenniük, hogy nem tűrik a bántalmazást, és annak következményei lesznek.

Szükség van arra, hogy minden időpontban legyen olyan tanár vagy más szakember az iskolában, aki elérhető, komolyan veszi a jelzéseket, és azonnal intézkedik, ha valaki segítséget kér, mert a legtöbb bullying esetet a tanulók nem tudják felnőtt segítség nélkül megoldani (éppen a fennálló erőkülönbség miatt).

• Osztályszinten olyan csoportnormákat és értékrendet kell kialakítani, amelyekben nem jelent státuszt mások bántása, és senkit nem hagynak leszakadni. Ebben kulcsszerepük van a szemtanúknak, vagyis a „nézőknek”. Az áldozat egyedül nehezen tud kilépni a helyzetből, az elkövető pedig nem feltétlenül érdekelt a változásban. Ha azonban a többi diák egyértelművé teszi, hogy a bántalmazás elfogadhatatlan, az elkövető elveszítheti a státusát a kzösségen belül, amit általában ő sem szeretne – magyarázta Dávid-Kacsó Ágnes.

• Egyéni szinten minden diáknak tudnia kell, kihez fordulhat, ha bajba kerül. A pszichológus csak akkor tud segíteni az áldozatnak, ha a bántalmazási helyzet megszűnt. Nehéz úgy erősíteni valakinek a romokban heverő önértékelését, hogy közben szünetenként megfélemlítik, lökdösik, vagy bármi más módon rendszeresen bántják.

Táskaellenőrzés helyett rendszerszintű jelenlét

A hazai iskolai késes támadásokra adott felületes válaszok – például a diáktáskák átvizsgálása – önmagukban nem jelentenek valódi megoldást – hívta fel a figyelmet a szakértő. Bár a biztonsági intézkedéseknek lehet szerepük bizonyos helyzetekben, nem helyettesíthetik a bántalmazás megelőzését, a veszélyeztetett gyerekek támogatását és az iskolai közösségek működésének átalakítását. Növelhetik az iskolai őrök számát, de a zaklatás általában a kevéssé felügyelt területeken zajlik: az udvar eldugott zuga, öltöző, mosdó.

Kapcsolódó

Három tini ellen indult eljárás terrorista propaganda miatt – Vészharangot kongat a DIICOT

„A radikalizálódás egyre növekvő jelenség a romániai gyermekek és fiatalok körében” – hívja fel a figyelmet a vádhatóság.

radikalizmus fiatalok terrorizmus DIICOT

Dávid-Kacsó Ágnes szerint a valódi megelőzéshez nem elég, ha az intézmények a már bekövetkezett erőszakos cselekményekre reagálnak. Azt is meg kell vizsgálniuk, milyen szociális és családi körülmények között élnek a gyerekek, hogyan működik az iskolai közösség, és miért maradnak egyes problémák hosszú ideig megoldatlanok.
Ebben a munkában a pszichológusok mellett a szociális munkásoknak is meghatározó szerepük lenne. Bár az ígéretek között szerepel az iskolapszichológusok számának növelése, a szociális munkások alkalmazásáról jóval kevesebb szó esik, noha az oktatási törvény biztosítaná erre a keretet.

„Alternatíva lehet, hogy pszichológust vagy szociális munkást foglalkoztatnak, de nyilván mindenki inkább pszichológust vesz fel. A szociális problémákat viszont az iskolapszichológus nem tudja kezelni” – magyarázta Dávid-Kacsó Ágnes.

Hozzátette: „A szociális munka alapparadigmája, hogy az embert a kontextusával együtt tudjuk megérteni: honnan jön, milyen a családi háttere és a környezete. Ez nem a pszichológus feladata. A rendszerszintű beavatkozást, a szülőkkel való kommunikációt, a peremhelyzetbe szorultak megértését és a család és iskola közötti mediációt csak a szociális munkás tudja elvégezni. Hiába terhelik ezt a pszichológusra, a hátrányos helyzetű családok nem fognak pszichológiai tanácsadásra vagy terápiára járni, nem beszélve arról, hogy mennyire megnehezítették a pszichológus dolgát azzal, hogy szülői beleegyezéshez kötötték a tanácsadás lehetőségét. Így azok a gyerekek maradnak nagy eséllyel az iskolában is támogatás nélkül, akiknek a családjában súlyos problémák fordulnak elő.”

Az iskolai belső szabályzatok, a pedagógusok következetes fellépése, a szülőkkel való együttműködés és a megfelelő szakemberek jelenléte mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a bántalmazás ne maradjon következmények nélkül.

„Gyakran halljuk a kérdést, hogy mit tesz a gyermekvédelmi hatóság vagy a rendőrség. De nem kell megvárni, amíg a helyzet késes támadásig fajul. Az iskolai belső rendszabályzattal sok minden megelőzhető lenne, ha azt valóban alkalmaznák, és nem írnának bele olyanokat, hogy a szülő a felelős, ha a gyerek balesetet szenved testnevelés órán. Minden szabályzat csak akkor hatékony, ha megszegésének következményei vannak. Ehhez azonban csak annyi szabályt kellene beletenni, amennyi valóban betartható és követhető, de azt tényleg kellene követni. Az iskolai biztonságért az iskola felel. Egyetlen lelkes, empatikus pedagógus nem tudja egyedül megoldani a problémát – csak akkor érhető el változás, ha az egész intézmény magáévá teszi ezt a szemléletet” – összegezte Dávid-Kacsó Ágnes.

A radikalizálódás és az iskolai erőszak megelőzése így több, egymással összefüggő feladatot jelent: a fiatalok problémáinak komolyan vételét, a káros online közösségek hatásának kezelését, a bullying következetes felszámolását, valamint az iskolák szociális és mentális segítőhálózatának megerősítését. A közös pont mindegyikben az, hogy a fiataloknak még a tragédiák előtt meg kell tapasztalniuk: vannak felnőttek és intézmények, amelyek meghallgatják őket, komolyan veszik a sérelmeiket, és képesek valódi segítséget nyújtani.