Két nő szörnyethalt, két gyermek megsérült, miután vonattal ütközött egy autó
Súlyos vasúti baleset történt péntek reggel Ialomița megyében, ahol egy személygépkocsi személyszállító vonattal ütközött egy sorompó nélküli vasúti átjárónál. A becsapódás következtében két nő életét vesztette, két gyermeket pedig sérülésekkel szállítottak kórházba.
A Ialomița Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) tájékoztatása szerint egy 29 éves Valea Ciorii-i nő a DJ 203F jelzésű megyei úton vezette személyautóját, és a sínekre hajtott. A gépkocsi ekkor ütközött össze a Bărăganu és Țăndărei között közlekedő személyvonattal egy olyan vasúti átjárónál, amely közúti jelzőtáblákkal ugyan meg volt jelölve, de sorompóval nem volt felszerelve – idézi a közleményt a News.ro.

A brutális ütközés következtében a gépkocsit vezető nő, valamint a jobb első ülésen utazó női utasa a helyszínen szörnyethalt, az életüket már nem lehetett megmenteni.
Az autóban két gyermek is tartózkodott: az 5 és 7 éves kicsik megsérültek a balesetben, őket a mentőegységek azonnal kórházba szállították. Sajtóértesülések szerint az édesanyjukat és a nagymamájukat veszítették el a balestben.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés gyanújával indított eljárást. A hatóságok folytatják a nyomozást, hogy pontosan tisztázzák a tragédia körülményeit, és megállapítsák, milyen tényezők vezettek a súlyos szerencsétlenséghez.
CSAK SAJÁT
