Két nap alatt összegyűlt a beteg kisfiú műtétéhez szükséges teljes összeg Csíkszeredában

Mindössze két nap alatt összegyűlt az a teljes összeg, amelyre a vesebeteg csíkszeredai kisfiú, Sándor Noah külföldi gyógykezeléséhez és műtétéhez van szüksége.

A kisfiú helyzetéről a Jó Arcok Egyesület számolt be a Maszolnak, a gyűjtést pedig a csíkszeredai Juventutti Alapítvány indította hétfőn. A kitűzött célösszeg időközben túl is teljesült – tájékoztatta a Maszolt Lázár Tímea, az alapítvány elnöke.

Összefogásból jeles! Kigyűlt a teljes össze Noel gyógykezelésére. | Fotó: Juventutti Alapítvány

A Juventutti Alapítvány kezdeményezésére rövid idő alatt nagy számban érkeztek támogatások, így két nap alatt összegyűlt a teljes szükséges összeg, sőt a beérkezett adományok ezt meg is haladták. Lázár Tímea a Maszolnak elmondta, a támogatásokból összegyűlt pénzt az alapítvány a családnak adja át. Ennek feltételeként szerződést kötnek velük, amelyben a család vállalja az összeg felhasználásának elszámolását.

Sokan adományoztak belföldről

„Az átadott összeget le kell majd fedniük számlákkal, bonokkal” – magyarázta az alapítvány elnöke. Amennyiben a teljes támogatást nem használják fel a kisfiú kezelésére, a fennmaradó összeget vissza kell juttatniuk az alapítványnak, hogy azt egy másik, hasonlóan rászoruló eset támogatására fordíthassák. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, mikor utazik a család a műtétre. Mivel a beavatkozás pontos költségét az orvos nem tudta előre meghatározni, az sem biztos még, hogy végül mekkora összegre lesz szükség.

A gyorsan lezárult gyűjtés Lázár Tímea szerint azt mutatja, hogy sokan érezték fontosnak, hogy segítsenek a kisfiúnak, amikor lehetőség nyílt rá. A szükséges összeg előteremtése így mindössze néhány nap alatt sikerült. Mint megtudtuk, a támogatók személyes adatait az alapítvány nem kéri be, ezért arról sincs pontos információjuk, hogy honnan érkeztek az adományok. Lázár Tímea szerint ugyanakkor az összegek jelentős része lejben érkezett, ami alapján feltételezhető, hogy sokan Romániából támogatták a családot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?