Két havasalföldi alvilági klán csapott össze, halottak is vannak

Két alvilági klán több mint 25 tagja támadt egymásra szombat este a romániai Urziceni városában, közülük öten kórházba kerültek, ketten életüket vesztették, a Ialomita megyében indított bűnvádi eljárást átvette a bukaresti táblabíróság melletti ügyészség – adta hírül az MTI.

A hírügynökség értesülései szerint a konfliktus résztvevői lőfegyvert is használtak, a román médiában az összetűzésről közzétett videófelvételeken pedig az látszik, hogy botokkal és késekkel felfegyverzett férfiak és asszonyok szaladnak egy utcán.A városban összesen négy rendőr volt szolgálatban | Fotó: Facebook/Román Rendőrség

A G4Media hírportál rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Ialomița megyei “Ministru” és a Parhova megyei “Katana” klán tagjai közötti leszámolásban vadászfegyverek is előkerültek, a halott áldozatok pedig az előbbi klán tagjai voltak.

A rendőrség vasárnapra virradó négy környező megyében állított fel útzárakat, hogy elfogja a tetteseket, és jelentős erőkkel biztosította az urziceni-i városi kórház, a bukaresti Floreasca sürgősségi kórház védelmét, ahol a sebesültek több mint ötven hozzátartozója gyűlt össze és “üvöltözik és botrányosan viselkedik”- írta a G4Media.

Az ügyben az Europol nevű román rendőrszakszervezet is megszólalt, amely az esetre hivatkozva ismételten kifogásolta, hogy a kormány a rendőrök túlórapénzén és hétvégi ügyeletekért fizetett pótlékját csökkentve akarja lefaragni a költségvetési hiányt.

A szombat szabadnap, a kormány úgy döntött, nincs szükség rendőrökre hétvégéken és más munkaszüneti napokon (...) A konfliktus idején négy rendőr volt szolgálatban Urziceni-ben, az agresszorok voltak vagy ötvenen, közülük legalább ketten halálos fegyverekkel is rendelkeztek. Ez ma a belügyi politika. Jó éjszakát, Románia!” - írta Facebook-bejegyzésében a rendőrszakszervezet.

Kapcsolódók

Kimaradt?