Két fiatalember veszítette életét egy motorbalesetben

Egy 19 és egy 21 esztendős fiatalember veszítette életét egy közlekedési balesetben a Suceava megyei Dolheşti településen, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött szombaton délután.

A Suceava megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Ionuţ Epureanu elmondta, mindkét áldozat a motorkerékpáron utazott. A baleset úgy történt, hogy a fiatalok előtt egy autó haladt, amelyik lelassított, hogy betérjen egy hídra, a mögötte érkező kétkerekű azonban nem tudott megállni és belerohant a személygépkocsiba.

A baleset következtében a két fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket veszítették.

A motorosnak volt érvényes járművezetői engedélye – közölte a rendőrség. Hozzátették, a személyautó sofőrjét is tesztelték, hogy fogyasztott-e alkoholt, mielőtt a volánhoz ült, de a vizsgálat eredménye negatív volt.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberülés vádjával indított nyomozást az ügyben.

(Címlapképi illusztrácó forrása: Katasztrófavédelmi Felügyelőség)

Kapcsolódók

Kimaradt?