Két év alatt megkétszereződött a gyermekágyi halálozás aránya a kismamák körében

Illusztráció | Fotó: Adobe Stock

A szüléssel kapcsolatos anyai halálozás aránya két év alatt megkétszereződött Romániában – hívta fel a figyelmet szerdán a Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete.

Közleményük szerint a gyermekhalandóság országos szinten a 2019-es 5,8 ezrelékről 2020-ban 5,6 ezrelékre csökkent ugyan, de jelentősek a megyénkénti eltérések: Szatmár megyében például 11,1 ezrelékes a mutató, miközben Bukarestben csak 2,4 ezrelékes.

A szüléssel kapcsolatos anyai halálozás eközben exponenciálisan növekedett: a 2018-ban jegyzett 8,5 ezrelékről 16,1 ezrelékre 2020-ban. A statisztikai intézet adatai szerint 2020-ban Szatmár és Tulcea megyében meghaladta a 10 ezreléket a gyermekhalandóság. Vagyis ebben a két megyében ezer gyerekből tíz az egyéves kor betöltése előtt meghalt.

Közleményében a szervezet emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 11 évben hétmillió euróval támogatott összesen 102 egészségügyi intézményt az ország összes megyéjéből a gyermekhalandóság leküzdéséért folytatott tevékenységében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_EY6qCwSh_300x250.1b.jpg
banner_97Qs1iia_970x250.5b.jpg
banner_iz8pBgHD_728x90.1b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?