Két autó is elütötte az út szélén közlekedő gyalogost

Súlyos állapotban került kórházba egy 37 éves férfi, miután két autó is elgázolta, amikor az út szélén gyalogolt

A baleset hétfőn este történt a Beszterce-Naszód megyei Szászbudakon (Budacu de Jos). Az első gázoló sofőr, egy 26 éves fiatalember, elhagyta a baleset helyszínét, majd utólag visszatért, tájékoztat kedden a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.Illusztráció: Pixabay A gyalogost először a 26 éves sofőr ütötte el, a mögötte haladó gépkocsit egy 31 éves nő vezette, ő azonnal fékezett, és meg is állt, de így is az első lökhárítóval ráhajtott az áldozatra. A helyszínre érkező mentők eszméletlen állapotban, a gépkocsi alá szorulva találták a sérültet.

Nyolc percen keresztül próbálták újraéleszteni, végül sikerrel jártak, intubálták és kórházba szállították. A sofőröket légalkoholtesztnek vetették alá, egyik sem fogyasztott alkoholt.

A rendőrség testi bűnvádi eljárást indított testi sértés és a baleset helyszínének elhagyása miatt. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?