Kerítést festettek a munkások, de több tucat autót mázoltak pirosra

Pirosra festették a parkoló autókat is a munkások, akiknek csupán annyi dolguk lett volna, hogy a híd szélén lévő kerítést fessék le – írja az Observator News.

Több tucat sofőr parkolta le autóját Bukarest egyik forgalmas hídja alatt, és amikor visszatértek, mindannyian pirosra festve találták a járműveket. Ugyanis a munkások, akiknek csak az út menti kerítést kellett volna lefesteniük, mindent bemázoltak, ami az útjukba került. Bár az autók szabálytalanul parkoltak a híd alatt, a jogászok szerint a kerítésfestéssel megbízott cégnek így is kártérítést kell fizetnie a megrongált járművek tulajdonosainak.

Fotó forrása: Antena3

„Biztos vagyok benne, hogy egy pillanatra sem vették észre a parkoló autókat, mert úgy tűnt, teljesen belemerültek a munkába. Annak ellenére, hogy az arra járók már dudáltak nekik” – mondta egy szemtanú. A festék a járdaszegélyre, a híd alatt parkoló autókra, de leginkább az éppen közlekedő járművekre hullott.

Néhány sofőr, aki a híd alatt parkolt, kétszeresen is peches volt. Nem elég, hogy az autójukat piros festékkel fújták le, de a rendőrség egy értesítést is hagyott a szélvédőkön. Arra figyelmeztetik a sofőröket, hogy szabálytalanul parkoltak, ezért be kell menniük az otopeni-i rendőrségre, hogy megkapják az emiatt kiállított jegyzőkönyvet és a bírságot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?