Kelemen Hunor: az RMDSZ szót és súlyt kér az új kormányban

Az RMDSZ készen áll a tárgyalások folytatására, és szót, illetve súlyt kér az új kormányban, mert a politikai tudására, tapasztalatára, szakmai egyensúlyára egy nehéz időszakban nagy szükség van – közölte pénteken a Facebook-oldalán Kelemen Hunor.

Bejegyzésében az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy az államfő Ilie Bolojant bízta meg kormányalakítással, akinek most már az a feladata, hogy működőképes koalíciós többséget hozzon létre.

A politikai tudására, tapasztalatára, szakmai egyensúlyára egy nehéz időszakban nagy szükség van | Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldalaKelemen Hunor szerint az elmúlt időszakban közösen kormányprogramot és deficitcsökkentő csomagot kidolgozó négy párt abban érdekelt, hogy az emberek és az ország terhei a következő időszakban a lehető legkisebb mértékben növekedjenek.

„Mi készen állunk a tárgyalások folytatására, és azt képviseljük, amit eddig: szót és súlyt kérünk az új kormányban, mert az RMDSZ tudására, tapasztalatára, szakmai egyensúlyára egy nehéz időszakban nagy szükség van. Emellett úgy akarjuk csökkenteni a hiányt, hogy az a legkevésbé fájjon a polgároknak. Mindenekelőtt az államon kell kezdeni a spórolást” – írta bejegyzésében az RMDSZ elnöke.

Mint megírtuk, Ilie Bolojant, a PNL ügyvivő elnökét nevezte meg miniszterelnök-jelöltként Nicușor Dan államfő pénteken.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön a Maszolnak megerősítette, hogy a fejlesztési minisztérium mellett a kulturális tárca is a szövetség irányítása alá kerülhet. A kormányzati szerepvállalásról a Szövetségi Állandó Tanács dönt péntek este.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?