Kelemen Hunor: Várható volt Nicușor Dan bejelentése
Várható volt Bukarest főpolgármesterének, Nicușor Dannak a bejelentése, miszerint indulni kíván az elnökválasztáson – nyilatkozta az AGERPRES-nek Kelemen Hunor RMDSZ elnök. Szerinte a jövőbeli kormánykoalíciónak egyetlen közös jelöltet kell állítania.
„Ez egy várható bejelentés volt, mivel Nicușor Dan néhány nappal az elnökválasztás törlése után jelezte, hogy szándékában áll indulni, így részben ez előre látható volt. Másrészt kezébe vette a kezdeményezést. Most ő diktálja a tempót, és ebből a szempontból úgy gondolom, előnye van azokkal szemben, akik később jelentik be indulásukat. Természetesen meg kell várnunk, hogy kik lesznek a további jelöltek, utána lehet többet mondani. De mint a főváros megválasztott polgármestere, valóban esélye van arra, hogy jó esélyekkel szálljon versenybe. Megvan hozzá a képessége. Ennél többet most nehéz lenne kommentálni, mivel a koalíció továbbra is egyetlen közös jelöltet szeretne állítani, anélkül, hogy nevekről beszélnénk. Ez a szándék továbbra is fennáll” – mondta Kelemen Hunor.
Arra a kérdésre, hogy van-e még esély arra, hogy a koalíció közös jelöltje Nicușor Dan legyen, az RMDSZ vezetője úgy válaszolt, hogy Romániában bármi lehetséges.
„Ha őt jelölik és támogatják, bármi lehetséges Romániában. Nem akarok találgatásokba bocsátkozni, de bármi megtörténhet. Nem tudom, hogy a PNL támogatja-e, és azt sem, hogy a PSD támogatná-e. Egyelőre azonban a koalícióban arról beszéltünk, hogy jó lenne, ha egyetlen közös jelöltje lenne a koalíciónak” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az USR Elena Lasconit indíthatja
„Ha az USR kilép a koalícióból, biztos vagyok benne, hogy Elena Lasconi be fogja jelenteni indulását – meg vagyok győződve erről, mert nem igazán látok okot arra, hogy ne tegye meg ezt a lépést. Végső soron a választók fognak dönteni. Én továbbra is azt gondolom, hogy a jövőbeli kormánykoalíciónak – függetlenül attól, hogy hogyan fog kinézni – közösen támogatott jelöltet kell állítania, akit minden kormányzati és parlamenti többségben részt vevő párt támogat” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
CSAK SAJÁT