Kanadai vadászgépek érkeztek Romániába, a NATO-parancsnokság alatt teljesítenek szolgálatot

A kanadai légierő nyolc CF-188 Hornet típusú harcászati elfogó harci repülőgépe érkezett járőrszolgálatra és közös gyakorlatozásra Romániába, küldetésük megkezdése alkalmából csütörtökön rendeztek díszszemlét a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogălniceanu légi támaszponton.

A védelmi minisztérium közleménye szerint a hat kanadai vadászgép a román légierő F-16-osaival és MiG-21 Lancerjeivel közösen teljesít majd NATO-parancsnokság alatt megerősített járőrszolgálatot a következő négy hónapban, másik két Hornet pedig a NATO-szövetségesek által rendezett hadgyakorlatokon vesz majd részt ebben az időszakban.

A kanadai vadászgépek üzemeltetését mintegy 180 tagú kiszolgáló személyzet látja el. A kanadai pilóták már hatodik alkalommal vállalnak szerepet a romániai légi járőrözésben, korábban pedig Aranyosgyéres katonai repülőterén gyakorlatoztak közösen román kollégáikkal.

A mostani közös misszió a román és kanadai légierő együttműködési képességének javítását, reakciósebességük és elrettentő képességük növelését szolgálja, a kanadai vadászgépek Romániába vezénylése a NATO műveleti képességének biztosítását szolgálja a keleti szárnyon, és a védelmi szövetség egységét és eltökéltségét jelzi válaszképpen a biztonsági helyzet kihívásaira – olvasható a védelmi tárca közleményében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?