FRISSÍTVE – Kamion és vonat ütközött Székelyudvarhelyen, két személyt szállítottak kórházba
FRISSÍTVE: Vasúti átjáróban ütközött össze egy nyergesvontatóval a Segesvár–Székelyudvarhely vonat hétfő reggel valamivel negyed hat után – tájékoztatott a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
A közlemény szerint a baleset a város bejáratánál történt egy vasúti átkelőnél. A felvételek szerint az idővel szép emlékűvé nemesült „székely gyors” vonalán közlekedő 3542-es számú Regio-járat egy török rendszámú kamionnal üközött.
A katasztrófavédelmi felügyelőség egy tűzoltóautót, egy műszaki mentőt és egy rohammentőt (SMURD) küldött a helyszínre. A balesetben fejsérülést szenvedett egy 46 éves nő (a közlemény nem tér ki rá, de vélhetően a vonat egyik utasa), akit a székelyudvarhelyi mentősök vettek át. A tehergépkocsi 53 éves sofőrjét a SMURD szállította el, bár külső sérülések nem látszottak rajta.
Mindkét személyt az udvarhelyi kórházba vitték kivizsgálásra.
Az Agerpres azt írta, hogy az ütközés nyomán kisklott a szerelvény mozdonya, ezért a helyszínre várják a Román Vasúttársaság (CFR) szakembereit, hogy visszahelyezzék a sínekre. Mind a vasúti, mind a közúti forgalmat lezárták.
CSAK SAJÁT
![](https://maszol.ro/uploads/2022Szeptember/19/vonatbaleset_udvarhelyen_(2).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/2022Szeptember/19/vonatbaleset_udvarhelyen_(3).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/2022Szeptember/19/vonatbaleset_udvarhelyen_(4).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/2022Szeptember/19/vonatbaleset_udvarhelyen_(5).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/2022Szeptember/19/vonatbaleset_udvarhelyen_(7).jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/2022Szeptember/19/vonatbaleset_udvarhelyen_(8).jpg)