Kalandosra sikeredett egy landolás a marosvásárhelyi repülőtéren
Kalandosra sikerült kedden a Budapestről érkező gép leszállása a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtéren: az erős széllökések miatt a repülő elsőre nem tudott földet érni.
Újra kellett tervezni a landolást a Budapest–Marosvásárhely járaton közlekedő repülőgép pilótáinak, miután a szél miatt az első próbálkozás meghiúsult.

A repülőtér igazgatója, Peti András az Agerpresnek elmondta, hogy a pilóták megszakították a leszállást, és az ilyenkor szokásos „go-around” manővert hajtották végre, vagyis újra emelkedtek, majd ismét megközelítették a repülőteret. Második próbálkozásra végül biztonságosan leszállt a gép.
Maros megyében kedden sárga jelzésű figyelmeztetés volt érvényben az erős szél miatt, ami a légi közlekedést is megnehezítette.
CSAK SAJÁT


