Jogsi nélküli sofőr okozott balesetet, egy három év körüli gyerek is meghalt

Borzalmas baleset történt csütörtök éjjel a dél-erdélyi autópálya Orczyfalva és Németság közötti szakaszán: két ember életét vesztette, az egyikük egy három év körüli kisgyerek. A vétkes sofőrnek nem volt jogosítványa.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Temesvár irányából Arad felé tartó személygépkocsiban a megengedett öt helyett heten ültek, köztük gyerekek is. A sofőr, egy 29 éves aradi fiatalember elveszítette az uralmát a jármű felett, és a sávelválasztó korlátnak ütközött, a balesetben pedig kigyulladt a jármű. Ezt követően egy mögötte haladó autó, amelyiknek a vezetője nem tudta kikerülni a szerencsétlenül járt gépkocsit, nekiment a lángoló járgánynak.A katasztrófavédelem (ISU) felvételei

A balesetben egy 45 éves férfi és egy három év körüli gyerek a helyszínen meghalt, a másik öt személyt, három kiskorút (2–14 év közöttieket) és két felnőttet (20 és 29 évesek) a kórházba szállítottak.

A második autóban csak a sofőr ült, ő viszonylag kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

A rendőrség tájékoztatása szerint egyik gépjárművezető sem fogyasztott alkoholt, viszont a vétkes sofőrről kiderült, hogy nincs jogosítványa, ezért nemcsak gondatlanságból elkövetett emberölésért és testi sértésért, hanem engedély nélküli vezetésért is felelősségre vonják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?