Iohannis a helyhatóságok aktív részvételét szorgalmazta az oltáskampányban

A helyhatóságpoknak politikai nézeteitől függetlenül részt kell vállalniuk a koronavírus elleni védőoltás kampányának flegyorsításában – mondta kedden Klaus Iohannis államelnök, miután munkamegbeszélést tartott a Covid-19 elleni oltáskampányról Florin Cîţu kormányfővel és a kabinet tagjaival.

Látható, hogy a kampány jól megy. Az oltási maratonok sikeresek voltak, de ahhoz, hogy fenntartsuk ezt a szintet, közelebb kell vinnünk az oltásokat az emberekhez. A gazdaság teljes megnyitása és egy járvány utáni Románia újjáépítése a minél nagyobb átoltottság elérésén múlik mondta Iohannis a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.

A polgármestereknek és a helyi hatóságoknak, politikai hovatartozástól függetlenül aktívan részt kell vállalniuk az oltáskampányban tette hozzá és rámutatott: eddig nagyrészt a városokon értek el sikereket az oltás terén, emiatt fokozottabb aktivitásra van szükség a falvakban, ahol az embereknek sokszor nehéz eljutni valamely oltópontba.

Az elnök szerint a lakosság alaposabb tájékoztatására van szükség, a kis településeken akár ajtóról ajtóra lehetne menni, hogy az emberekhez eljussanak az információk, az, hogy mennyire fontos az immunizálás. Fontos szerepük van a mobil központoknak abban, hogy a vidéken is felgyorsuljon az immunizálás ritmusa.Iohannis és a kormánytagok megbeszélése | Fotó: presidency.ro

Iohannis arról is beszélt, hogy „prioritás, hogy minden gyerek minél hamarabb, fokozottan biztonságos körülmények között térjen vissza az iskolába", és hpzzátette, hogy „közel vagyunk ehhez”.

A járvány harmadk hullámának csitulása hamis biztonságérzetet kelthet a beoltatlanokban” – mondta. Az elnök kifejtette: az oltáskampány megvalósította rövid távú célját, azt, hogy csökkenjen az új fertőzések és a halálesetek száma, középtávon azonban az a cél, hogy elérjék az átoltottság azon kritikus küszöbét, amely leállítja a vírus közösségi terjedését.

Amíg a lakosság jelentős része nem kapja meg a védőoltást, addig a világjárványnak nem lehet vége, és a be nem oltottak esetében továbbra is nagy a kockázata annak, hogy a betegség súlyos formáját kapják el – jelentette ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?